Az ünnepek előtti napokban nem mehetünk el szó nélkül a karácsony kedves, elmaradhatatlan kísérője, a bejgli mellett. Az elnevezése osztrák vagy német származására utal, hiszen a beugen (hajlítani) igéből eredeztethető, ami nyilván azt a nagy pillanatot idézi, amikor a mákkal vagy dióval töltött tésztatekercset kellően meghajlítva tepsibe teszik. Az osztrákok maguknak követelik a származását, én azonban megkockáztatnék egy másik feltevést is, amely szerint a bejgli Pozsonyból származik. A százötven esztendő előtti szakácskönyvem lapjain valóban „posonyi finom mákos kalács” néven szerepel. Ezzel a recepttel ma is érdemes lenne próbálkozni: „Tégy öt meszely száraz lisztet deszkára (1 meszely=0,42 liter) sózd meg, és szelj bele három fertály font vajat (1 font=0,56 kilogramm), nyújtsd ki sodrófával, adj hozzá tizenkét tojásszéket (sárgáját), öt kanál jó élesztőt, egy kanál tört cukrot, s egy kis langy tejsűrűt. Csináld meg a tésztát széles késsel, a kezeddel pedig éppen ne érintsd meg. Elkészülvén a tészta, csinálj belőle apró cipókat, aszerint, amint kisebb vagy nagyobb kalácsokat akarsz sütni. Takard meg kendővel, hagyd jól megkelni. Ez alatt készíts tölteléket egy icce apróra tört mákból (1 icce=0,85 liter), fél meszely tisztított mézből, keverd össze, tedd gyenge tűzre s adj hozzá annyi tejet, hogy keverni lehessen, továbbá egy kis darab vajat, apróra tört vaníliát, s aprított citrom héját. Nyújtsd ki aztán a cipókat egymás után hosszában, kend meg a töltelékkel késfoknyi vastagon, tekergesd össze, tedd bádog tepsire vagy zsírral megkent papirosra, hagyd még egy kevéssé kelni, kend be tojással, és süsd meg szépen. Vagy pedig diós töltelékkel töltsd meg, amelyhez vagdald össze igen apróra a megtisztított diókat, jó fejér mézbe tedd bele az aprított diókat s annyi tejet, hogy kenni lehessen. Adj hozzá összeaprított citrom héját és egy kis tört vaníliát, forrald fel egy kevéssé, aztán hűtsd meg, de ne hagyd egészen meghidegülni, mert majd nem kenheted.”
A karácsonyi kalács eredete messze nyúlik vissza a múltba. Sokféle formában készítették már a sumérok, az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak. Számtalan agyagból és bronzból való forma tanúskodik erről, amit régészek csákánya tárt fel évezredes földrétegek alól. A tudósok úgy vélik, azonkívül, hogy élvezettel fogyasztották, áldozati célokat is szolgáltak a kalácsok és a sütemények. Egy gazdag egyiptomi sírleletében például tizenhatféle tészta nyomára bukkantak, amelyeket nyilván a túlvilági életre adtak a hozzátartozók. A fonott kalács is egyiptomi eredetű a régészek szerint, egy elhunyt özvegyének hajfürtjét jelképezte állítólag, amelyet a gyászoló hitves ebben a formában adott vele a sírba. A kifli és a szarvacska formájú tészták eredete a holdkultuszra nyúlik vissza. Ezekbe a tésztákba szívesen sütöttek bele különféle magvakat: koriandert, mákot, diót, mogyorót, mandulát, amelyek nemcsak jóízűek, de a megújuló élet szimbólumai is.
A bejgli persze nem egyeduralkodó mindenütt Európában. A franciák legkedveltebb karácsonyi csemegéje egy tizenhárom desszertből álló süteményegyüttes, amely az utolsó vacsorán részt vevők számát idézi. Többek közt birsalmás kalács, marcipános sütemény és a nevezetes fougasse van a választékban, ami kandírozott citrommal, mogyoróval, dióval, téli körtével gazdagított desszert. Angliában az ünnep elmaradhatatlan kísérője a karácsonyi puding, az oroszok a kutiát kedvelik, ami különféle magokból és aszalt gyümölcsökből áll. Itáliában a bejgli helyét egy másféle kalács, a panettone foglalja el, amelynek tésztája a sok tojástól nyeri szép, aranyságra színét, és mazsola, cukrozott gyümölcs, narancs- és citromhéj adja feledhetetlenül finom ízeit. Magas, henger alakú formában sütik, ettől nyeri jellegzetes alakját, amely a panettonét minden más karácsonyi kalácstól megkülönbözteti.
Halász Zoltán