– Magyarország az idén ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját. Milyen programokat terveznek ebből az alkalomból, figyelembe véve, hogy Párizs évtizedeken át a forradalom megünneplésének egyik fontos külföldi színhelye volt?
– Sokszínű programot tudunk az érdeklődőknek nyújtani. A szervezéskor az volt az elsődleges szempont, hogy ne csupán megemlékezzünk az ötven évvel ezelőtti eseményekről, hanem igyekezzünk bevonni a franciákat is, hogy ők is átélhessék az évforduló jelentőségét. Ehhez érzelmi motiváció kell: tudniuk kell azonosulni az ünnepünkkel, vagyis meg kell találnunk azokat a szálakat, amelyek az itt élőknek fontosak, és amelyek segítenek felidézni az ő személyes és össztársadalmi emlékeiket is. Ezért jobbára külső helyszíneken szervezzük az eseményeket. A központi megemlékezés a PMI-hez közeli Saint Sulpice templomban lesz október 23-án este, Varnus Xavér orgonajátékával és a Bolyki testvérek énekműsorával. A helyi elitet a magyar nagykövetséggel közösen szervezett protokollesemény szólítja meg a főpolgármesteri hivatal dísztermében, köszöntőt Bertrand Delanoe, Párizs főpolgármestere mond. Ezenkívül a Brüsszeli Magyar Intézettel közösen többnapos filmfesztivált is szervezünk a Studio 28 moziban, egy szabadtéri fotó-kiállítást pedig a Budapesti Francia Intézettel közösen, amelyen párizsi közterekre tennénk ki Pedrazzini-fotókat, vagyis egy olyan tudósító képeit, aki a Paris Matchnak tudósított és Pesten szenvedett hősi halált. Lesz tudományos konferencia a szenátusban a nagykövetséggel, de természetesen sor kerül hagyományos megemlékezésekre is a Pére Lachaise temetőben vagy a Diadalív árnyékában az ’56-os eszmét őrző helyi egyesületekkel együtt.
– Milyen forrásokból finanszírozza a programokat a PMI?
– Az egész ünnepségsorozatra az állam eddig összesen nettó 1,4 millió forint támogatást tudott adni, ami rendkívül szerény összeg. Ezért kénytelenek voltunk az utolsó pillanatban szponzorokat keresni. Így találtuk meg – szerencsére – például a Hivatalos Közlönykiadót, amelynek támogatásával segíteni tudjuk egy bordeaux-i filmfesztivál megszervezését is. A programok többsége – mint az általunk ismert ’56-os témájú, most megjelenő könyvek bemutatója egy ismert központi galériában – együttműködésken alapul, ez a titka annak, hogy ilyen kevés pénzből is viszonylag látványos rendezvényeket sikerült szerveznünk.
– Melyik kulturális terület élvez prioritást a PMI programjainak összeállításakor?
– Természetesen a PMI-nek igyekeznie kell a magyar kultúra minden szféráját és alkotóját képviselni, ez azonban anyagi és egyéb korlátok miatt nem oldható meg maradéktalanul. Ezért olyan nagyobb rendezvényekre igyekszünk koncentrálni, amelyekkel minél több embert lehet megszólítani. Ebben a zene nyilván az egyik legmegfelelőbb műfaj, hiszen itt nincsenek nyelvi korlátok. Igyekszünk tematizálni programkínálatunkat, egy-egy kiemelhető témára koncentrálva. Megújítottuk a műsorfüzetünket is: az eddigi közlönyszerű formát egy színes, sok fotóval illusztrált, vidámabb változat váltja fel. El kell adnunk magunkat, ehhez vonzóbbá és nyitottabbá kell válnunk.
– Ön az év elején vette át a PMI irányítását Csernus Sándortól. Az előző vezetéshez képest milyen változásokra lehet számítani?
– Az én dolgom egyrészt az, hogy folytassam az elődeim által megkezdett munkát, másrészt nyilvánvalóan az, hogy új lendületet adjak a magyar kultúra terjesztésének. Úgy érzem, hogy a fiatalok felé kell nyitnunk, ők ugyanis érdeklődőbbek és fogékonyabbak az átlagnál. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy a Sziget-fesztiválra idén már mintegy tízezer francia fiatal látogatott el. Ez hihetetlen szám! Biztos vagyok abban, hogy aki egyszer már járt Budapesten, az visszatér ide. Ezért a Magyar Turizmus Zrt. helyi kirendeltségével fontos együttműködésre készülünk, ezt a célcsoportot megcélozva – ennek pedig a kortárs kultúra az „eszköze”. Mivel költségvetésünk szűkös, természetesnek tartom, hogy összefogjunk a velünk párhuzamosan működő állami szervezetekkel. Ez most ráadásul a kormányzat törekvéseivel is egyezik, hiszen munkánkat elsősorban az otthoni hivatalok határozzák, miközben érdemi, hatékony munkát csakis önállóan, helyben, az itteni eseményekre reagálva, az itteni intézményrendszerrel együttműködve lehet végezni.
– A PMI Párizs kifejezetten frekventált helyén található, eddig mégsem tudott igazi „találkozóhellyé” válni, ellentétben például a tőle nem túl messze lévő cseh kulturális intézettel. Vannak-e terveik ennek a megváltoztatására?
– Hát bizony, ezt én is így látom. Ezért elsősorban a PMI komor belseje a felelős: az 1986-ban, vagyis éppen húsz esztendeje átadott épületet fel kell újítani. Ami akkor korszerű volt, az mára idejétmúlt, megkopott lett, ezért az elmúlt nyolc hónapban, vagyis a kiérkezésem óta, a belső terek felújítását tekintettem a legfontosabb feladatomnak. Most lett kész az első emeleti parkettázás és festés, és már tavasszal elkészültünk a földszinttel. Ezekkel a kevés pénzből megvalósuló, egyszerű változtatásokkal barátságosabb, világosabb tereink lesznek, és talán kevésbé lesz hivatalszerű az épület. A terveink között szerepel egy étterem-kávézó megnyitása is: a magyar gasztronómia és borkultúra profitorientált bemutatása vonz majd befektetőket is, akik velünk közösen érdekeltek lesznek abban, hogy a PMI ismert és vonzó szereplője legyen az egyébként elképesztő méretű párizsi kulturális piacnak. A hivatali egyeztetés azonban sajnos nagyon lassan halad, fél éve várunk az engedélyre, enélkül még a pályázatot sem írhatjuk ki.
– Milyen franciaországi magyar, illetve francia szervezetekkel van kapcsolatban a PMI?
– A franciaországi magyar egyesületek közül szerencsére több is igen aktív és önálló. Velük rendszeres a kapcsolatunk, ha tudjuk, természetesen segítjük a működésüket. Például novemberben szervezünk egy olyan napot, ahová minden ilyen szervezetet meghívunk, hiszen gyakori jelenség, hogy e hatalmas ország különböző szegleteiben működő egyesületek nem is tudnak egymás munkájáról – ez pedig nem segíti a szinergiát. Éppen a napokban küldtünk el egy levelet valamennyi, a 2001-es MagyART-évadban közreműködő francia intézménynek, amelyben javasoljuk az akkori, egyszeri együttműködés továbbgondolását, folytatását. Meggyőződésem, hogy a PMI csak akkor tudja betölteni hivatását, ha a francia közönséget célozza meg és ehhez együttműködik a helyi szervezetekkel.
Kolozsi Pál