Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Közepes, kedves, de néhol zavarba ejtő filmet hozott össze a Facér Jimmyvel a szép lassan rendezőként is vállalható életművet összehozó színész, Steve Buscemi. Jim fiú – Casey Affleck, a híres Ben öccse – egy kedélybeteg, élhetetlen, wannabe író, aki érdemben semmire sem vitte az életben, még a lehetőségek városában, New Yorkban is csak kutyasétáltatásra futotta. Nem találja helyét a világban, sehol sem tud gyökeret ereszteni, de nem is igazi csavargó. A Piramistól tudjuk ugyanis, hogy ez a létállapot csak akkor áll elő, ha „nincs egy hely, nincs egy hely, ahova mehetnék, nincs egy lány, nincs egy lány, akit szerethetnék”. Jimmyt viszont egyrészt várják haza, otthona Idaho (Indiana), másrészt hazatértében sem kell sokat lógatni az orrát, mindjárt egyből kapása lett a szuperszexi Liv Tyler – itt Anika – személyében. Anika szabadnapos ápolónőként vadítja Jimet, Timet és vélhetően mindenkit, aki a közelébe megy. A leányzó fekvésén csak az módosít valamelyest, hogy a gyermekét minden randira magával viszi.
Jim, persze, még a szerencséjét is csak fáradt rezignációval veszi tudomásul – nem mintha a családot ért sorozatos szerencsétlenségeken olyan nagyon felizgatná magát. Pedig mindegyikhez valahogyan köze van, és ez az érdektelenség a film jelentős részében ambivalens érzelmeket kelt a nézőben a címszereplővel kapcsolatban. A nem különösebben feszes történetvezetési tempó és az amerikai kertvárosi anturázs időről időre sorozat jelleget ad a darabnak, nemkülönben a szinte minden egyes esetben nem éppen vicces poénnal végződő fanyar párbeszédek. Jimmy nem egy Charles Bukowski, soha nem is lesz az, így az életbölcsességek nem emelkednek el a padlószinttől. Vannak viszont emlékezetes jelenetek, főleg az idiotizmusba hajló, tipikus amerikai optimizmussal megvert anyu és a szintén tipikus autoriter-paraszt apu közreműködésével.
Az aranyos, feszültségoldó befejezésben az Anikától és fiától még meglehetősen szenvtelenül búcsúzó Jim példamutatóan igazolja kérészéltű kosárlabdaedzői tevékenységének egyik aranyigazságát: a múltbeli viselkedés nem feltétlenül befolyásolja a jövőt. Jimmy fiú ezzel büntetlenül megúszva saját hibáit, a céltalan fiatalságból a felelősséggel teli felnőttkorba lép – mosolyt ragasztva ezzel még a mindig borús Hemingway arcára is.
