Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sokféle és többnyire jó hangulatú gasztronómiai kalandokat éltem meg a padlizsánnal kapcsolatosan a világ különböző tájain. Csodálatosan étvágygerjesztő fogás volt a mazalás fűszerkeverékkel ízesített padlizsánpörkölt, amelyet egy párizsi indiai vendéglőben egy bizonyos Ladzsi nevű szakács készített. Köretnek hosszú szemű bamati rizst adott melléje, savanyúságnak pedig jegelt kovászos uborkát, ami csak fokozta az élvezetet. Egy másik kellemes meglepetés Veronában ért, ahol barátom, Filippo Vincenzi aranysapkás séf padlizsán kaviárral nevű étellel traktált, amelynek valójában semmi köze sincs a kaviárhoz. Úgy készült, hogy három egész padlizsánt 15-20 percig a sütőben 200 Celsius-fokon sütött, majd három kemény tojást meghámozott és kockákra vágott, és felkockázta még három paradicsom húsát és egy vöröshagymát is. A sült padlizsán héját lehúzta, kockákra vágta és összekeverte egy salátástálban a tojással, a paradicsommal és a hagymával. Sózta, borsozta, majd olívaolajjal összedolgozta (mintha majonézt készített volna). Ezután hűtőszekrénybe tette, és néhány órás hűtés után keménytojás- és paradicsomszeletekkel körítve tálalta. Az igazat megvallva, egyszer kellemetlen élményem is volt padlizsánnal: akkor a padlizsánkrém, amellyel megkínáltak, igencsak keserűnek bizonyult. Mint kiderült, ezt könnyen ki lehetett volna küszöbölni, ha a zöldséget elkészítés előtt sózzák, és az így keletkező lét hagyják lecsurogni. A kesernyésség ettől eltűnik a padlizsán ízéből.
A padlizsán – más néven tojásgyümölcs vagy törökparadicsom – egyébként igencsak egzotikus származású. Kelet-Indiában van az őshazája, ahol időszámításunk előtt 1500-tól termelik. Mahoti az ősi, szanszkrit neve, de Indiában nevezték bortakunak vagy hingolinak is. Nem tudni, hogyan jutott el Indiából a Közel-Keletre, de Ebu Baithar arab orvos a XIII. században már részletesen ír a padlizsánról, és később is leírták az arab szerzők az aleppói kertekben díszlő padlizsánt, amelyet melanzana néven emlegetnek. Valószínűleg a Közel-Keletről hozták át Itáliába az ízletes növényt, amely az olasz szakácskönyvekben mind a mai napig melanzana néven szerepel.
A padlizsán nagyon fontos szerepet játszik az olasz konyhában: nagyon sok formában, helyi specialitások gyanánt készítik el. Minden olasz tartománynak megvan a maga fogása Észak-Olaszországtól Calabriáig és Szicíliáig. Az utóbbi nekem kiváltképpen ízlik. A készítéséhez négy szép padlizsánt vesznek, felszeletelik fél centiméteres szeletekre, majd a szeleteket megsózzák és 1-2 óráig hagyják, hogy a keserű lé kicsepegjen belőle. Ezután jól megmossák és megszárogatják. Ezt követően serpenyőben olívaolajat hevítenek, a szeleteket lisztben, felvert tojásban megforgatják, és a forró olajban mindkét oldalukon szép aranysárgára sütik. Majd kiszedik és konyhapapírra rakják, amely a felesleges zsiradékot leitatja. Mozzarellát raknak a kirántott padlizsánszeletek felére, fűszerezik oreganóval, majd beborítják a maradék padlizsánszeletekkel. Az így elkészített rakott padlizsánt olívaolajjal megöntik, majd 170 Celsius-fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütik. Tálra kirakva, paradicsomsalátával körítve szervírozzák.
A kalábriai töltött padlizsánt úgy készítik, hogy előbb egy gerezd feldarabolt fokhagymát és fél hagymát olívaolajban szotíroznak, majd paradicsomot, sót, borsot, bazsalikomot és néhány csepp vizet adnak hozzá, főzik, majd passzírozzák. A padlizsánt eközben meghámozzák, felszeletelik, sózzák és hagyják egy óráig a keserű lét kicsepegni belőle, majd megszárogatják, lisztezik és bőséges olajban aranyszínűre sütik. A megsült szeleteket egy tűzálló tálba teszik rétegesen, mozzarellával, hagymás paradicsommal, olajbogyókkal együtt, az egészet megöntözik olívaolajjal, majd előmelegített sütőbe teszik negyed órára. Melegen főételnek, hidegen előételnek szervírozzák.
