Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A francia konyha egyik legfinomabb és leghíresebb fogása, a burgundiai módra készült vörösboros-konyakos marharagu (boeuf bourgignon) regénybe illő körülmények között született a XV. században Dijon városában, Jó Fülöp herceg országlása idején. Jó Fülöp nemcsak kiváló uralkodó volt, hanem jeles ínyenc is. Mint igazi gourmet, szerette saját szemével látni, hogy mi és hogyan készül a konyhában. Mivel pedig a tűzhelyet nem hozathatta be a trónterembe, hát a hercegi palota boltíves konyhájában állíttatta fel az asztalát a lakomákhoz. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy luxuslakókonyhát kreált, ami önmagában sem csekély dolog. A dijoniak a jó herceg emlékét nem ezért emlegetik oly nagy szeretettel mindmáig, hanem azért, mert neki köszönhető – a legenda szerint – a burgundi marharagu.
Ahhoz, hogy valaki rájöjjön, a marhahús és a vörösbor kiválóan házasítható, persze nem kellett Isten kegyelméből uralkodó fejedelemnek lennie. Burgundiában, ahol kiváló vörösborok teremnek, régtől fogva készítettek és fogyasztottak boros fogásokat: a Chambertin módra készült vörösboros kakastól a burgundi ököruszályon át a vörösborban párolt babig. A nevezetes boltíves konyhában valami váratlan esemény is történt azon kívül, hogy a marhahús és a burgundi vörösbor egymásra lelt. Jó Fülöp udvari szakácsa már hetek óta kísérletezett egy páclével, amelyben a marhahús ízei kiteljesednek. Egy soha nem volt új fogással akarta meglepni urát abból az alkalomból, hogy a felesége fiút szült, és a keresztelőre Európa számtalan előkelőségét meghívták. Tett a páclébe illatos füveket (kakukkfüvet, babérlevelet, petrezselyem zöldjét), öntött bele vörösbort is, de a hús íze hat-nyolc órás párolás után sem lett olyan, amilyennek elképzelte. Jó Fülöp – aki nevéhez híven alattvalói minden gondjáról-bajáról tudomást szerzett – elhatározta, hogy közbelép. Az éj leple alatt, amikor már mindenki aludt, kezében egy butélia konyakkal a konyhába osont, és nyakon öntötte a konyakkal a lábosban árválkodó marhahúst. Reggel a szakács egy cédulát talált mellette, amelyen ez állott: Én elkezdtem, te folytasd! (A kor szokása szerint a szakács nem tudott olvasni, így egy diákot hívott segítségül, akitől megtudta, hogy a „titokzatos jótevő” mit is kíván tőle.)
Jó Fülöp szakácsa szakmájának művésze lehetett, rájött arra, hogy a konyakban való párolás előtt érdemes szalonnával megtűzdelni a húst. Mivel fejedelmi ura a pikáns ízeket kedvelte, az illatos füveken kívül hagymát, sőt fokhagymát is tett a pecsenyelébe, nem feledkezvén meg természetesen a jóféle burgundi vörösborról sem, amely a fogás névadója is egyben. A lakomán általános tetszés fogadta az új kreációt, még nagyobb lett az elragadtatás akkor, amikor a szakács elárulta, hogyan is sugallta neki valamely titokzatos lény a konyakban való pácolást. „Csak azt szeretném tudni, hogy szellem volt-e, vagy földi lény” – mondta, miközben lopva egy pillantást vetett Jó Fülöp felé. De a herceg csak mosolygott és hallgatott.
A burgundi marha legendáját csak jóval később derítette fel egy krónikás, Jó Fülöp akkor már nem élt. Fia, Merész Károly halálával 1477-ben a hercegség önállósága is megszűnt, de a burgundi marharagu, amely később meghódította a finom ízek kedvelőit nemcsak Franciaországban, de az egész világon, mindmáig őrzi Jó Fülöp és a burgundiai hercegség emlékét.
