Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ilyenkor, farsangi szezon idején – amely Magyarországon vízkereszttől, azaz január 6-tól a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig tart – sokunknak eszébe juthat a vaníliaillatú, szalagos farsangi fánk, amelyet a vacsorát megkoronázó desszertként, de olykor külön fogásként is tálalnak forró barackízzel a háziasszonyok. Az én ifjúkoromban voltak – és nyilván vannak ma is – valóságos konyhaművészei a farsangi fánk készítésének, akik jól ismerik apró, de igen fontos konyhatitkait. Ilyen volt hajdan Kollmanné Dávid Andrea is, aki a Gázművek főzőtanfolyamain avatta be a többi között ezekbe a titkokba is ifjú és érett korú tanítványait. Szerencsére birtokomban van Kollmanné hatvan esztendeje, 1946-ban megjelent szakácskönyvének egy példánya, így abból közzéadom talán szokatlanul hosszú és részletes, de biztos sikert garantáló receptjét.
A bécsiek esküsznek rá, hogy városukban született a nevezetes farsangi fánk, amikor is a pékné, Frau Krapfen egy türelmetlen kuncsaft fejéhez akarta vágni bosszúságában a kenyértésztát, és az véletlenül a tűzhelyen lévő lábosba pottyant, amelyben zsír forrdogált. A zsírban a tészta szép sárgára sült. Így a véletlennek lenne köszönhető a fánk, amelyet azóta is Krapfennek neveznek.
A fánk története azonban valójában ennél sokkal távolabbra megy vissza a múltba. Már a régi görögök, majd a rómaiak is készítettek töltött fánkokat, amelyeket többnyire az év eleji bacchanáliák ünnepségein fogyasztottak. Nagyon valószínű, hogy a római telepesek magukkal vitték a fánk receptjét a dunai tartományokba is, így juthatott el Vindobonába, Bécs elődjébe és talán Aquincumba, a mai Óbuda területére is. Kétségtelen azonban, hogy később valóban Bécsből indult hódító útjára a fánk – már az 1486-os bécsi szabályzatokban is megjelent a fánksütő asszonyokra vonatkozó előírás, amely meghatározta, hogy miképpen süssék és árusítsák fánkjaikat farsang idején. A barokk kori Pest-Budán is létezett a farsangi fánk: Mária Terézia 1772-ben megjelent, nyolc pontba foglalt „báli rendelkezése” szerint őfelsége „engedélyezni kegyeskedett, hogy nyilvános bálokat tartsanak, amelyeken a közönség a maga gyönyörűségére ... maskarákban vehet részt”. Akkoriban a budai Országház (a várnegyedben egy átalakított kolostorépület) termeiben rendezett bálokon egy elzászi származású vendéglős, bizonyos Dupolt úr látta el étellel és itallal a bálozókat. Dupolt arra is vállalkozott, hogy egy-egy társaság számára vacsoramenüt állítson össze és szolgáljon fel: a különféle pecsenyék és fogások mellett sütemények, torták és persze a farsangi fánk is szerepelt az ünnepi étrendben.
Az ízletes húsételek is hozzátartoznak a farsangi lakomákhoz, Franciaországban, Champagne-ban a húshagyókeddi vacsora elengedhetetlen fogása a füstölt disznóláb. Másutt a farsangi kakasviadalokon alulmaradt kakasból készítenek fűszeres levest. Van, ahol sült kecskehús, máshol pedig töltött nyúl a kedvenc eledel ilyen alkalmakkor.
Itáliában a Ferrara vidékéről származó gesztenyés-lekváros fánkocskák kerülnek farsangkor az asztalra, amelyek úgy készülnek, hogy a lisztből, cukorból, vajból, tojásból tejjel vagy kevés fehérborral gyúrt tésztát meggylekvárból és gesztenyéből készített masszával megtöltik, majd a fánkocskákat forró zsírban kisütik és porcukorral meghintve tálalják. Egy másik, szicíliai farsangi fogás az édes ravioli, amelyet túróból, lisztből, cukorból, tojásból gyúrnak össze és szegfűszeggel ízesítenek, az ezekből készített raviolikat forró olajban megsütik, majd cukorral meghintve, melegen vagy hidegen adják asztalra.
