Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nemhiába szól úgy a régi mondás, hogy lencse szerencse, hiszen a lencsét, amióta világ a világ, jövendőt megjósoló és szerencsét hozó tulajdonsággal ruházza fel az emberek képzelete. Az egyiptomiak nemcsak életükben fogyasztották szívesen, de a túlvilágra is magukkal vitték, miként az a III. Ramszesz fáraó thébai sírjában lévő falképeken is látható, ezek a lencse termesztését és főzési szokásait ábrázolják. Josephus Flavius történetíró a Zsidó régiségekben a nép kedvenc táplálékaként említi, amikor pedig Caligula Egyiptomból Rómába vitette a Kleopátra tűje nevű obeliszket, a hajón 120 ezer véka lencsét is szállíttatott a birodalom fővárosába a nagy, nyilvános lakomákra.
Magyarország területén az Árpád-kortól kezdve termeltek lencsét, nemcsak a kolostorkertekben, hanem a szántóföldeken is. Az újévre készített, szerencsét hozó lencsefőzelék receptjét már egy Nagyszombatban kiadott, háromszáz éves szakácskönyvben megtalálni, a XIX. század eleji Nemzeti szakácskönyv pedig már a szilveszteri vacsorák jeles fogásaként közli a lencse fogollyal receptjét. „A megtisztított, szalonnával megspékelt fogoly mellé főzz szép nagy szemű lencsét puhára, de úgy, hogy a szemek egészen maradjanak, a hüvely pedig lejöjjön. Szűrd le a levét, tégy serpenyőbe kappan vagy más pecsenye zsírt, egy kis vereshagymát és fojtsd be vele a lencsét. A foglyokat süsd meg, vagy fojtsd be szalonnával és borral, majd a levét öntsd a lencsére és fojtsd be mind együtt még egy kis ideig. Tálaláskor tedd a foglyokat a tál közepére, a lencsét pedig reá.” A szerencsét hozó lencse sok más változatban is készült az idők folyamán. Az én ifjúkori kedvencem a füstölt hússal készült, amelyhez a felvágott hagymát vajban megpirították, majd az előzőleg beáztatott lencsét forró vízzel leöntötték és füstölt hússal, fokhagymával, babérlevéllel, petrezselyem zöldjével, sóval ízesítve készre főzték. Citromlével megöntözve került asztalra a petrezselyem zöldjével meghintett lencsefogás.
Az évbúcsúztató és az újévet köszöntő malacnak is régi hagyományai vannak a magyar konyhában. Bornemisza Anna fejedelemasszony XVII. századi szakácskönyvében egy egész fejezet szól arról, hogy „malacbul harminckétféleképpen készíthetők” különféle fogások. „Egészen sütve, magyar módon – igen jó” – kezdődik a malacról szóló fejezet. „Ha szépen megmellyesztetted – megtisztítottad – a malacot, vond le a bőrit egészen. Töltsd meg a bőrit apró madarakkal, almával, körtével, mazsolaszőlővel. Vagdalj szalonnát s apró tengeriszőlőt közibe. Töltsd meg a malacot véle, de a madárkák sülve legyenek. Aztán megtöltvén a malacot, süsd meg nyárson, s add fel egészben. A húsból pedig, amelyet kiszedtél a bőribül, mindenféle ételeket készíthetsz.” A továbbiakban a fejedelemasszony szakácsmestere a malachúsból készíthető fogások étvágygerjesztő választékát sorolja fel a káposztával körített füstölt malachústól a „fejér hideg étek gyanánt tálalt malachúsig”.
Egyik kedves séf barátom hagyományos módon süti a malacot szilveszterkor a családjának: miközben sül, sörbe mártott szalonnával kenegeti, hogy az állat egyenletesen piruljon meg. Közben fülét és farkát jól bebugyolálja, úgy védi, nehogy leégjen.
