Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az elmúlt napokban egy régi folyóirat került a kezembe, amelyet a felejthetetlen Nyerges Ágnes szerkesztett, s amelyben Krúdy Gyula leánya, Krúdy Zsuzsa számolt be családjának hajdani, margitszigeti életéről. Emlékezései nyomán egyszeriben magam előtt láttam a – némi humorral kastélynak nevezett – sárga, egyemeletes házat, amelyben kisebb-nagyobb bér- és szolgálati lakások voltak. Ezek egyikében lakott a Krúdy család, kellemes és jól megközelíthető helyen, mert a közelében volt a szigeti lóvasút egyik állomása. Valamivel odébb a „kisszálló” állt, amelynek Bródy Sándor volt a törzslakója. Krúdyhoz hasonlóan ő is nagy ínyenc volt, és szeretett saját kezűleg főzni – szobájának falán gyúródeszka lógott, szekrényének egyik polcán fűszerek és levestészták sorakoztak –, kis vaskályhán időnként halpaprikást remekelt Krúdyéknak meg Szép Ernőnek, aki szintén a „kastély” állandó lakója volt akkoriban.
Krúdy olyan csodálatos sorokat hagyott ránk ételekről és italokról, hogy a késői utód hajlamos az írói képzelet alkotásainak tekinteni a fölséges ízeket, amelyekről regélt. Krúdy Zsuzsa szerint azonban apja pontosan tudta, hogy mit hogyan kell elkészíteni: például a jó pájslit (szalontüdőt), a hús-, orja- (húsosan hagyott gerinccsont), rák- és spárgalevest, a marhahúst (főve, félkövéren, mártással), a hagymás rostélyost, a tejfölös felsálszeletet, az egybesült disznókarajt és a főzelékek számtalan változatát is. Volt egy kedvenc saját készítménye: egy doboz szardíniát vajjal és kemény tojással kevert össze, kevés reszelt vöröshagymával és citrommal ízesítve.
Krúdy hitvese is kitűnő szakácsnő volt, ő különösen a pástétomok és tészták terén remekelt. Mindenből készített pástétomot: vadból, halból, szárnyasból és májból a legjobbakat. Lánya számára különösen az omlós vaníliás kiflije és diótortája volt felejthetetlen (ennek vastagabb volt a krémje, mint a tésztája), de a meggyes, cseresznyés és tökös-mákos rétese is nagyon finom volt. „Hétköznapokon azonban egytálétel járta nálunk – írja Krúdy Zsuzsa –, a gombás tojás, tarhonyás kolbász, rizses hús, paradicsomos tojás, töltött karalábé, karfiol morzsában, főzelék bundás kenyérrel, lecsó, tojásos vagy juhtúros galuska, palacsinta, barátfüle, szilvás gombóc, túrós csusza, alma pongyolában, aranygaluska, lekváros bukta, diós csiga, különösen, amikor lapos volt a pénztárca.”
Én azonban most azokról a Krúdy-ételekről írnék, amelyek úgy foglalják magukban a hagyományos magyar konyha ízvilágát, hogy egyben Krúdy ízlését tükrözik. Mindenekelőtt híres marhahús leveséről, amely minden valamirevaló háznál fartőből, szegyhúsból, marhacsontból, esetleg egy jókora velős csontból készül, majd belekerül a petrezselyem, sárgarépa, karalábé, zeller, kelkáposzta, gomba, borsó, vereshagyma, fokhagyma, paradicsom, piros paprika és só, végül betétnek esetleg májgombóc. A híres Krúdy-falatok sertéscombból készülnek, úgy, hogy a felszeletelt, kiklopfolt, sóval és borssal meghintett hús mindkét oldalát lisztbe mártják és forró zsiradékban megsütik. Eközben tojásból, tejfölből és egy csipetnyi lisztből egy szelet sonkával lepényt sütnek. A sült sertéshúst beborítják a pirosra sült lepénnyel és azon frissiben asztalra adják. Mondani sem kell talán, hogy Krúdy kedvencei közé tartozott az a bizonyos tányérhús is, amelyet a legkiválóbb marhafartőből készítenek, szalonnával spékelve, s miután fokhagymával, petrezselyemzölddel és karikára vágott vöröshagymával együtt forró zsírban megpirítják és némi vörösborral megkeresztelik, még vagy öt óra hosszat főzik jóízű zöldségek kíséretében.
