Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Észak-Magyarországon, Palócföld hegyes-dombos tájain jártam nemrégiben, s a kis falvakban a megmaradt régi boronafalú (szálfákból, gerendákból épített falú) lakóházakban és a faragványokkal díszített galambdúcokban gyönyörködtem. Mohorán megcsodáltam a hajdani Mauks-kúria udvarán álló, több kint 150 esztendős diófát is, amelynek árnyában Mikszáth Kálmán üldögélt valamikor, mivelhogy a ház apósának, Mauks Mátyásnak a tulajdona volt. Eközben alkalmam volt megízlelni a palóc konyha főztjeit is. Az egyik kóstolás ráadásul nem is akárhol, hanem Sisa Pista betyárcsárdájában esett. A Balassagyarmat belvárosától mintegy hét kilométerre lévő, egyedülálló betyárcsárda már vagy két évszázada működik. A legtöbb betyárcsárda Magyarországban onnan kapta nevét, hogy valamelyik hírhedt betyár volt a törzsvendége, s ha jöttek a pandúrok, a rejtett kijáratán át menekült előlük. Sisa Pista azonban maga lett betyárból kocsmáros, amikor kiszabadult a börtönből jó útra tért, s élete végéig ott traktálta palócpecsenyével meg karcos borokkal a vendégeket.
A palócpecsenye készítését magam is végignézhettem. Sertéskarajból készítik, amelyet kiklopfolnak, paprikás lisztben meghempergetnek, majd zsiradékban kissé elősütik, ezt követően pedig fokhagymás-mustáros csontlében készre főzik. Az eredmény: egy erősen fűszeres, ízletes pecsenye – erről magam is tanúskodhatom. Egy másik jellegzetes palóc fogásról is érdemes szót ejteni, mégpedig a bográcsos malachúsról. Ennek készítésekor a bőrös malachúst és a füstölt szalonnát is kockákra vágják. A szalonnát bográcsra teszik, majd zsiradékában apróra vágott vöröshagymát aranysárgára pirítanak. Meghintik pirospaprikával és ráteszik a malachúst. Egy kis vizet öntenek alája, jól összekeverik, hozzáadnak egy kevés gerslit (hántolt árpát), és amikor a hús már jól fő, csíkokra vágott zöldpaprikát, szétnyomkodott fokhagymát adnak hozzá, sózzák, borsozzák, szükség szerint még egy kevés vizet adnak hozzá és az egészet jól összefőzik.
A palóc konyha leghíresebb, mindmáig sok étterem étlapján szereplő fogása a palócleves, amely – talán egy kicsit meglepő módon – nem a palócföld valamelyik konyhájában, hanem a pesti István Főherceg Szálloda vendéglőjében született a XIX. század végén. Gundel János éttermének törzsvendége volt Mikszáth Kálmán, „a nagy palóc”. Gundel, nagy tisztelője lévén, elhatározta, hogy az író születésnapja alkalmából a szállodában Mikszáth-szobát létesít. A falakat Mikszáth arcképe és műveiből vett alakok képei díszítették, amelyeket Irkovszky Géza festőművész alkotott. A szoba avatására rendezett vacsorához pedig Gundel olyan menüt komponált, amelynek fogásai Mikszáth műveit idézték: palócleves, Lohinai füves hal, Tót atyafiak halgaluskája, Brézói ludak Mikszáth módjára, Galamb a kalitkába, Ami a lelket megédesíti. Gundel Imre, hajdani kedves barátom szerint a levesre nem talált Gundel János megfelelő nevet, s hogy az új szoba megnyitását egy új fogás alkotásával tegye még ünnepélyesebbé, a névadás problémáját is megoldva, egy ürühúsból, burgonyával és zöldbabbal készült paprikás, tejfölös, kapros levest kreált. Így született meg a palócleves, amely nemcsak halhatatlan ételkreációnak bizonyult, de tökéletesen beleillik a mai magyar konyha gazdag, pikáns ízvilágába is.
