Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jean Anthelme Brillat-Savarin francia író nevét mindenki ismeri, akit a kifinomult táplálkozás érdekel. A gasztronómia filozófusát azonban a legtöbbször csak bölcs aforizmái nyomán emlegetik. Olyan mondásait idézgetik, amelyek szerint „aki egy kitűnő új ételt kreál, az nagyobb szolgálatot tesz az emberiségnek, mint aki felfedez egy új csillagot”, vagy „az állat fal, az ember eszik, de csak a kiművelt ember tudja, hogyan kell enni”, s egy további szerint „az asztal örömei minden helyzetben, minden országban és minden időpontban élvezhetők. Bármely más gyönyörűséggel együtt is élvezhetők, de a legvégig megmaradnak, az utolsó örömünk, amely kárpótol a többi elvesztéséért”. Folytathatnánk szinte a végtelenségig, hiszen Brillat-Savarin híres könyve, Az ízlés fiziológiája telis-tele van efféle bölcselmekkel.
A XVIII–XIX. század fordulóján élt író azonban nem csak bölcselkedett az evésről, szeretett is finom fogásokat fogyasztani, és kedvenceit szívesen el is készítette magának és vendégeinek. Igencsak változatos, olykor keserves időszakokat megélt pályát futott be. Ifjúkorában vegyészetet és orvostudományt tanult, de mégis valahogyan ügyvéd, majd bíró lett belőle. A nagy francia forradalom idején kis híján a guillotine bárdja alá került, ám sikerült a halálbüntetés elől Svájcba menekülnie. Megmenekülését egyébként éppen egy maga készítette ínyencségnek köszönhette, amelyet házigazdáinak főzött, akik vendégül látták útközben, a svájci határ közelében. A Brillat-Savarin főzte szarvasgombás csirke meg a zamatos jurai bor hangulatában a – másként hajthatatlan – komisszár futni engedte az üldözött Brillat-Savarint a határon át. Nem sokáig időzött Svájcban, onnan Hollandiába ment, majd átkelt az óceánon Amerikába. Előbb New Yorkban a John Street-i opera hegedűse volt – közben felfedezte a hálaadás napjára készített töltött, dűlt pulyka finomságait, amelyet Franciaországba való visszatérése után ott is népszerűsített –, majd Bostonba került – ahol viszont ő vezette be a helybéli legelőkelőbb étterem szakácsát a francia omlettkészítés művészetébe. Amerikai vándorlásait Kanadában fejezte be, ott a libasült készítésében jeleskedett, miközben megint csak egy színházi zenekarban hegedült. Majd 1796-ban kapott engedélyt a Franciaországba való visszatérésre, ahol a legfelső bíróság tanácsosa lett és a párizsi szalonok közkedvelt látogatója. Népszerűségét nemcsak szellemes társalgásának köszönhette, hanem annak is, hogy a szakácsokat számos olyan ínyencség receptjével és készítési technikájával ismertette meg, amelyek sok gyönyörűséget szereztek a szalonok vendégeinek. Ilyen volt például a szarvasgomba és a libamáj együtteséből készített – kockára vágott – salpicon (ragu), amely vajastészta-kosárkákba helyezve kedvelt kísérője lett a vadhúsoknak és a báránysülteknek, de az omlettekhez is használják tölteléknek.
Az idén 250 évvel ezelőtt született gasztrofilozófus egymás után kreálta a jobbnál jobb fogásokat. A szotírozott szalonkát például úgy készítette, hogy a tűzálló tálban puhára sült madarat szeletelte, a húsdarabokat tésztakosárba helyezte, majd libamájból, szarvasgombából, demiglace szószból és a szalonka sütése közben keletkezett húsléből készült salpicont adott hozzá, majd azon melegében tálalta. Kreált palacsintaszeletekkel, tápiókával, finomra vágott csirkemellel és különféle zöldségekkel gazdagított erőlevest is, a legfőképpen azonban különféle omletteket, amelyekben a francia grande cuisine tulajdonképpen Brillat-Savarin óta jeleskedik. Közben természetesen ontotta a jó tanácsokat, hogy hogyan élvezhetik az emberek minél teljesebben az étkezés örömeit: „Az ebédlő legyen fényűzően megvilágítva, a teríték legyen elegáns, a hőmérséklet kellemes.” „A fogások legyenek jól megválogatva, de csak korlátozott számban. A borok legyenek kiválóak, mindegyik a saját nemében.” „A fogások sorrendje a laktatóktól a könnyűek felé haladjon.” „Az étkezés üteme legyen mérsékelt. Ne feledjük, hogy a vacsora a nap záróeseménye, s hogy a vendégek olyanok, mint az utasok: együtt kell ugyanazon célhoz érkezniük.”
