Ismét lesz Moziünnep 320 forintos jegyárakkal. A tavalyi sikeres premier után – három nap alatt csaknem 330 ezren mentek el a vetítésekre – idén ismét megszervezi a moziüzemeltetőkkel és filmforgalmazókkal összefogva az Upperstúdió Kft. a mozifiesztát. Ezen június 16–19 között az első teljes árú mozijegy megvásárlásával tíz névre szóló kupont kap a néző, amelyekkel a rendezvény ideje alatt kedvezményes áron (320 forintért) mozizhat az ország 76 filmszínházában. Új és régi produkciókat is vetítenek, többségük vígjáték és akciófilm, de természetesen minden műfaj megjelenik majd a vásznakon.
A több európai országban már hagyománnyá vált moziünnep idén Magyarországon várhatóan túlszárnyalja a 2004-es látogatottságot. A szervezők 400 ezer nézőt várnak. Ezt megelőlegezi, hogy a forgalmazók a fiesztára időzítettek számos bemutatót is, például – talán a legnagyobb durranásnak szánva – a Galaxis útikalauz stopposoknak első vetítéseit. A magyar filmeket is felkarolták a szervezők, így látható lesz a nagysikerű Üvegtigris vagy a Csodálatos Júlia is. Az idei magyar filmszemle nyertes alkotását, a Vranik Rolad rendezte Fekete kefét is vetítik ezekben a napokban a mozik (az őszi bemutató előtt). A legtöbb magyar filmet a debreceni Apolló Mozi játssza, itt látható lesz a Nyócker, a Sorstalanság, az Állítsátok meg Terézanyut, a Dealer, a Másnap, a Dallas Pashamende, A temetetlen halott és a Szezon is.
A vetítések mellett kísérőprogramként a jegyeket „sztárpénztárosok” árulják, a filmórák keretében pedig a rendezők személyesen kommentálják filmjüket a vetítés közben.
