Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ifjúkoromban – amely igencsak régen volt – nagyon szerény salátaválaszték.Leginkább fejes saláta került az asztalra, máskor uborka-, káposzta-, ritkábban pedig paradicsomsaláta. Az öntet savanyú-édes volt, olívaolajat akkoriban nem használtak. Azóta a választék – és az irántuk való igény is – igencsak megnőtt; de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az ifjúkorombeli szegényes salátaválaszték nagy visszaesés volt a még korábbi időkhöz képest, mert száz évvel korábban a magyar konyha olyan salátákat készített, amelyek felvehették volna a versenyt a legkifinomultabb francia savanyúságokkal is. Egy XIX. század eleji szakácskönyvben például ilyen „gyökérsaláta”-receptre bukkantam: „Szelj fel főtt zellert, mezei salátát, cikóriát, kartifiolát, sódart és krumplit szeletekre, igazítsd tálra, rakd meg a salátát egy marék ecetben puhára főtt apró vereshagymával, keményre főtt és szeletekre vágott tojásokkal és veres répával szép rendben; öntsd meg olajjal és ecettel, sót, borsot és vékonyra szeletelt szardellát adván hozzá, s add asztalra.”
A hozzávalók manapság már annyifélék, hogy kedvünk szerint állíthatjuk össze a legkülönbözőbb variációkat – akár előételnek, akár valamely fogás mellé kísérőnek vagy éppen főfogásnak szánjuk. Példának említem a hideg magyar előételek klasszikusát, a csiperkegombából, spárgából, zöldpaprikából, zöldbabból és paradicsomból készített Gundel-salátát, vagy a tojássárgájából, vérnarancsléből, fehérborból és vajból készült – kísérőnek kiváló – Máltai mártást, vagy a füstölt halakkal gazdagított lencsesalátát, továbbá a Szicíliában főfogásnak tálalt padlizsános caponatát. A salátaváltozatok száma szinte végtelen.
A dressingek vagy öntetek egyik alapeleme a citromlé vagy valamely nemes ecet, amely az öntet savanyúságát megadja. Nagyon fontos, hogy a citromlé frissen csavart legyen, az ecet nemes bor-, esetleg gyümölcsecet, és ezek természetes úton erjesztett, 5-6 százalékosak legyenek. Külön kell szólnom egy csodálatosan finom ecetfajtáról, amelyből néhány csepp valósággal átlényegíti a salátát. Ez a balzsamecet, amelyet Itáliában, Reggio Emilia tartományban, a trebbiano szőlő mustjából készítenek úgy, hogy a mustot lassan, körülbelül 80 Celsius-fokon a felére besűrítik, majd 50 literes demizsonokba töltik és szorosan bedugaszolva elteszik tavaszig. Ekkor a mustot ecetágyra öntik és fahordókban érlelik hosszú évekig. Időközben a készülő ecetet egyik hordóból a másikba töltögetik; mintegy három évbe telik, amíg az erjedés folyamata végleg lezajlik, közben a mustban lévő cukor előbb alkohollá, majd ecetté válik. A végső, legkisebb hordóban mindezek után még akár tíz esztendeig is hagyják érlelődni. A legfinomabb balzsamecetet akár több évtizedig is érlelik; ez már valódi aromakoncentrátum, néhány csepp belőle elegendő, hogy csodálatos ízt adjon a salátának.
