Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jó hír az ínyencnek, hogy már csak napok kérdése és megjelenik a piacokon a friss, tavaszi spárga. Szeretettel figyelmeztetek mindenkit, ne mulassza el egyetlen pillanatát sem a spárgaidénynek – mégpedig a Magyarországon leginkább használatos fehér spárga mellett gondolok itt a karakteres ízű, többnyire valamivel vékonyabb zöldspárgára is, amely jól elkészítve igen sok élvezetet kínál.
A fehérspárga őse már ötezer évvel ezelőtt jelen volt az egyiptomi szarkofágokon; az ógörögök viszont egy másik spárgafajt kedveltek, amely alighanem a zöldspárga őse volt. Egyébként a vadon is termő zöld spárgafajtát ma is termesztik, kedvelik a görögök.
A spárga igazi felfedezése azonban Itáliában történt, mégpedig az ókorban, a császárok idején. Apicius szakácskönyvében már bölcs tanácsok olvashatók a spárga elkészítését illetően: a római ínyenc a lelkére köti mindenkinek, hogy a spárgát csúcsával felfelé állítva főzze meg, mert különben éppen a legízletesebb része, a hegye túlságosan megpuhulna. „Ne feledd sose barátom, hogy a fölséges eledelnek a csúcsa a legfölségesebb.” Tanácsa máig érvényes, a spárga akkor lesz a legízletesebb, ha csomóba kötve, a fazékban csúcsával felfelé állítva főzzük meg.
A spárga a középkorban eltűnt Európából, csak a XVI–XVII. században jelent meg újból. Franciaországban XIV. Lajos, a Napkirály idejében jött divatba, amikor kertésze, Jaques Quintinie rájött arra, hogyan tudja egész évben ellátni spárgával a király konyháját. Egyébként a magyar konyha is szinte ezzel egy időben fedezte fel a spárgát: Bornemisza Anna erdélyi fejedelemasszony már igencsak kedvelte, udvari szakácsa leírta, hogyan kell „spárgasalátát fonnyasztva készíteni: borsólével csinálhatod, iróvajjal, borssal”.
Ennél a pontnál azonban abbahagyom a spárga múltjában való kalandozást, s inkább arról írok, hogyan kell a spárgát a főzéshez előkészíteni és megfőzni, mert jórészt ezen múlik a spárgából készített fogások sikere.
A hagyományos eljárás szerint a spárgát összekötve, a fazékban felállítva főzzük, hogy a víz csak a szárakat érje, s a fejek a gőzben puhulnak meg. Ám Kalla Kálmán, a Gundel Étterem séfje szerint van más módja is: a fehér és a lila spárgát alaposan megmossuk többször váltott hideg vízben, majd szűrőre téve lecsepegtetjük. A spárgák alsó végéből levágunk 10 milliméter, majd éles késsel 0,5 milliméter mélyen bevágunk a héjrészbe a végétől 30 milliméterrel feljebb, s a szár aljáig lehántolunk egy sávot a kemény héjból. Egy-egy sáv lehúzása után elfordítjuk a spárgát és a következő sávot hántoljuk le addig, amíg körbe nem érünk. A spárgát egyforma darabokra vágva fektetve a lábosba tesszük, majd ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje. Ízesítsük egy teáskanál sóval, fél teáskanál cukorral, majd közepes lángon főzzük 12 percig. (A nagyon vastag spárgákat esetleg 3-4 perccel tovább kell főzni). A megfőtt spárgákat a tűzről levesszük, és a főzőlében hagyjuk tálalásig vagy benne hagyjuk kihűlni, ha hideg ételt készítünk.
A zöld spárga tisztítása és főzése annyiban különbözik az előbbitől, hogy a ceruza vékonyságú spárgákat nem hántoljuk, mert még nem kemény a héjuk. Ha az alsó végük mégis vastagabb, akkor ezt a keményebb részt egyszerűen letörjük. (Az ujjnyi vastagságú zöld spárgák kemény héját ugyanúgy kell eltávolítani, mint a fehér spárgákét.) A megtisztított zöld spárgákat egyforma hosszúságúra vágjuk. Egy lábosban, amelyben a spárgák fektetve elférnek, felforralunk két liter vizet két teáskanál sóval, fél teáskanál kristálycukorral és fél késhegynyi szódabikarbónával. A forrásban lévő vízbe beletesszük a ceruzavékonyságú spárgákat, egy percig főzzük és azonnal tálaljuk, vagy hideg vízben lehűtjük és nedves szalvéta közé téve hűtőszekrénybe tesszük felhasználásig. Az ujjnyi vastag zöldspárgákat két percig kell főzni.
