A 2005-ös esztendő első tizenhárom napján tizenhárom vadonatúj, nagyalakú festményt készített El Kazovszkij. A Szentpétervárott született festőnőnek ezek és a tavaly készült alkotásai láthatók február ötödikéig a Várfok Galéria XO termének hófehér falain.
Nyáron tölti be 55. életévét, lehet, hogy ez késztette ilyen gyors számvetésre: az évet rögvest termékeny munkával indítani, bemutatva énjét az idő útjain. Méltatói – akik figyelemmel kísérik 1970 óta a csoportos, illetve 1975 óta az egyéni kiállításokon megjelent dolgait – mitologikus és különleges, de nem nagyon változó, örök szereplőkkel variáló világát emelik ki, s ez az, ami megkülönbözteti mindenkitől. Konstans térben, rá jellemző színekkel őriz valami soha el nem múló rettenetet, amit próbál feloldani játékos címekkel, a lendületbe jövő vonalak vadságával.
A lávakitörés tüzelő narancsos vöröse, a magmakilövellés majdnem minden művén feltűnik, hol függőleges magformában, hol vízszintes tányéralakban megfestve, ülőalkalmatosságnak vagy világító fárosznak. Másik jellegzetessége koloritjának – a fekete, dúsan húzott hegyes vonalakon kívül – a királykék-mélykék határán játszó, az ég baljósságát fokozó szín. Aranyhala, amely sok művén szerepel, nem a remény és a teljesülő kívánságok csillogását viseli, inkább a kilátástalanság beteges sárgás-zöld halványságát. A természet ezerféle, klorofilltól duzzadó zöldje, a megnyugtató és friss levélszín, a békés kiegyensúlyozottság egyáltalán nem jellemző munkásságára.
Őrangyala, amely majdnem minden vásznán feltűnik figyelő tartásban, komor feketében tartva, vadul és konokul odavetett vonalakkal megfestett állat. Talán kutya az istenadta. A figyelő tartású, mindig fel-feltűnő sötét figura hosszú évek munkáit köti össze ugyanolyanságával; mivel soha nem változik, így a folyamatosság és az egymáshoz kapcsolódás jele.
A tavaly készített fotómontázsai már nyugalmat sugároznak. Szép testű és arcú fiatalemberek fényképeiből gyártott Testi meséken a kicsit beleszínezett alakokat sárga masni köti össze (ez szintén alapeleme munkásságának), amelyeken szöveg olvasható. A háttérben természetesen figyel a „kutyaőr”. Az olajképek sötétjét ezeken a munkákon váltja föl a világosság, igaz, ezeken a színek sokkal kisebb szerepet játszanak, mint a festményeken.
Kiállításainak és díjainak sorát most helyhiány miatt nem soroljuk. A mostani mustra sem az életmű összegzését szolgálja, hanem a továbblépés igen energikus gesztusát közvetíti a műértők felé.
Szász Judit