A két galériatulajdonos, Szalóky Károly és Kieselebach Tamás érdekes és példamutató összefogást valósított meg a december 18-ig a Várfok utcai Xio teremben látható Reflexiók című kiállítással. Az történt, hogy Kieselbach klasszikus gyűjteményének reprodukcióit átlapoztatták a Szalóky-istállóhoz tartozó képzőművészekkel, akik a kiválasztott régi mesterre ráérezve újrafogalmazták – hommage-zsá, néha fricskázó hangulatú, de mindenképpen mély tiszteletről tanúskodó festményekké – a régi alkotásokat. Ezeket a furcsa iker képződményeket aztán kiállították egymás mellett, és az érdeklődés nemcsak a nézegetésben, de konkrét vásárlásokban is erőteljesen megnyilvánul azóta.
Regős István Párizsi pályaudvara fogadja a belépőt és mellette ott van az eredeti, ugyanolyan című Klie Zoltán-kép is. Az utóbbié konstruktivista, erőteljes, nagy színfoltokkal megalkotott vászon, míg XXI. századi kollégájáé már – bár hasonlóan harsány színekkel dolgozott – sokkal kevésbé optimista. Behemót épület, amely nem a fejlődést és az életet őrzi falai között, mint elődje, hanem csak díszlet a múltból. Kmetty János korai korszakából való park képét Szotyori László fogalmazta újjá: ő, bár más művein sokszor érezhető kiegyensúlyozott boldogságkeresés, ebben a festményben a kékesszürke, depressziós hangulatú fák festője lett. A Márffy Ödön szép, nyugodtan álló, derengő színekkel megfestett aktja Csurka Eszter őrjöngő pinkben tartott, fejjel lefelé zuhanó ruhátlan nőjét hangsúlyozza. (Itt hibázik a kiállítás szórólapja, hiszen Csurkához gróf Batthány Gyula nevét rendelték tévesen.)
Báró Mednyánszky László tőle szokatlan témaválasztású, fehér finom, hamvas gesztenyevirágja Csiszér Zsuzsi hasonló odafigyeléssel és szeretettel megfestett virágcsendéletével üde színfolt a teremben. Szemben velük egy másik Mednyánszky-mű: a háború borzalmait agyagbarnában láttatott lövészárokként mutató képet Szűcs János négy fotóalapú színes alkotásra „váltja fel”; ezeken ugyanolyan pózban, de mai gyerekek hasalnak a Nyugati pályaudvar lépcsőin, ernyőkkel célozva a nagyérdeműre. Ez mégsem a báj és hamvasság megfogalmazása, hiába a sok friss-tarka dzseki, tulipiros ernyő a kezekben. A hangulat ugyanolyan nyomott, mint az első világháborút megörökítő vásznon.
FeLugossy László gyönyörű és költői látomást kerekít Gulácsy rajzából, amely a tőle megszokott, messzire merengő lányfiguráról készült. FeLugossy pontosan idézi (másolja az alakot), de egy szellemölelést is odalehel köré.
Érdekes ez a kísérlet, amely jó hagyományt teremthet: kortársaink és klasszikusaink íme békében és egymást kibontakoztatva megférnek a falakon, megmutatva a honnan hová útját évtizedeken, stílusokon, felfogásokon és ízléseken át. A végeredmény mindenképpen a tehetség számtalan arcát érzékelő néző nyeresége.
Szász Judit