A hely szelleméhez méltó kiállítás látható a hajdani forradalmárbölcsőként ismert Fiatal Művészek Klubjának épületében, a mai Kogart Házban az Andrássy úton. A középszerűség elleni lázadással már a legendás Iparterv-csoportban korán megismerkedő és ezzel is kitűnő Hencze Tamás mutatja be az elmúlt öt évben készült negyven nagyméretű táblaképét.
Hencze csaknem negyvenéves munkássága soha nem osztotta meg a kritikusokat és a művészettörténészeket. A szinte csak festőhengerrel létrehozott, nagyon szűkre szabott szín- és formavilággal elénk táruló, a térből nagyot harapó képek szinte változatlan metodikát és felfogást sugároznak. A művész rendet és távolságtartást, hűvösséget és visszavonultságot érzékeltet ezzel a szigorúan vett mozdulatbeli és színbeli takarékossággal. Nem érzelmeket ábrázol, hanem inkább felkelteni akarja azokat a nézőiben. Nem vetíti ki a vászonra énje ilyen-olyan vonásait, hanem be szeretné vonni a szemlélődőt a „csak”-ok világába. A csak fekete-fehér, a csak fekete-vörös, a csak szürke-fekete-fehér világába – címeikben is alapfogalmakra letisztult darabok ezek: Aszimmetrikus kék; Passz, piros; Vörös-fekete pentaton; Fehér fény; Kék triptichon. Ilyen utalások mentén kell megérezni Hencze Tamást.
A művész a maga szikárságával – amelybe mégis sokszor belelök valami vad ecsetvonást, egy-egy odahajított gesztusként valami más színű festékfröccsöt – emelkedett és önvizsgáló hangulatot akar elérni. Szerinte nem neki kell értelmeznie alkotásait, hiszen azok mindig mások, aszerint, hogy ki is nézi őket. Számomra például a hajszálpontosan festett, mértani higgadtsággal kivitelezett fekete-fehér csíkjai börtönrácsként funkcionálnak, viszont a vörössel oldott sötét képek, aljukon fehér lángnyelvekkel már az ebből való kitörést jelzik.
Munkásságát majdnem minden méltatója folyamatos, meglepetést nem okozó értéknek tartja. Viszont Hajdu István (a Kogart jóvoltából a kiállításra megjelent Hencze-monográfia szerzője) szerint a henczei változás szemmel látható, utalva olyan laza csuklómozdulattal „feldobott” témára is, mint a pszeudo-keleti írásjelek kanyargó és izgalmas kalligráfiája: „inkább lassan enyhe ívben emelkedő spirálként tekinthető, de talán inkább Möbius-szalagként az idők folyamán, mintsem konzekvensen előrenyúló-előretörő ’fejlődésként’, amelyben újra- és átértékelődnek művek és gesztusok”. A húsz évvel ezelőtt trapéz és lefelé fordított háromszög alakzatban megalkotott tárgyak mára kiteljesedtek téglalappá, még több teret elfoglalva a külvilágból. A kiállítás november 28-áig tart nyitva.
Szász Judit