Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Brokkoli és kelbimbó, két finom zöldségféle, amely a nem is oly távoli múltban csak ritkán került a magyar háztartások asztalára, mivel errefelé ezeket kevesen termesztették. Jobbára nem is keresték e különleges zöldségeket a háziasszonyok, mert még a szakácskönyvekben sem szerepeltek. Utánanéztem olyan gourmet-kiadványban is, mint a XIX. század derekán megjelent Czifray István-féle Nemzeti szakácskönyv, amelyben az articsóka és a spárga többféle változatban is szerepel, de a brokkoli és a kelbimbó meg sincs említve. Még a XX. századi szakácskönyveinkből is hiányoznak ezeknek a kitűnő zöldségféléknek a receptjei, pedig régóta jelen vannak az európai konyhákban.
A brokkoli Itáliában jelent meg először – ide a Földközi-tenger keleti mellékéről érkezhetett –, s valószínűleg még a római korban nemesítették ki a kertészek. Az ifjabbik Plinius mint drága ínyencségről írt róla, megjegyezvén, hogy „még a füvek szempontjából is megvan a különbség a gazdagok javára”, így ehhez „a köznép nem juthat hozzá semmiképpen”.
A kelbimbót franciául choux de bruxelles-nek, vagyis brüsszeli káposztának hívják (hasonlóképpen brussels sprout-nak angolul), amely káposztaféle, akárcsak a brokkoli és a karfiol. A belgák azt tartják róla, hogy ez is Itáliából került Európa északabbi országaiba. A kelbimbó termesztése sokkal később, csak a XVIII. században terjedt el, de egy középkori szerző már 1231-ben említést tett arról, hogy a brüsszeli piacon kínált termékek közt „bimbós kelt” is talált.
Olaszországi hazájában a brokkoli (broccolo) igen sok formában van jelen az étlapokon. Római specialitás például a fokhagymás brokkoli, amely úgy készül, hogy rózsáira szedik szét a zöldséget, eközben forró olívaolajban fokhagymát pirítanak, majd azt kiveszik az olajból, s helyére a brokkolit teszik. Sózzák, borsozzák és mérsékelt lángon, fedő alatt párolják, időnként szükség szerint egy kevés vizet öntenek alá. A szicíliaiak kedvence a rakott brokkoli, amely úgy készül, hogy a rózsáira szedik szét a zöldséget, egy tűzálló tálba kevés olívaolajat öntenek, erre rétegesen finomra vágott vöröshagymát, szétdarabolt olívabogyókat, szardellát és szeletekre vágott sajtot tesznek. Befedik egy réteg brokkolival, sózzák, majd újabb réteg szardellával, szeletelt vöröshagymával, sajttal és brokkolival tetézik. Mikor a tűzálló tál megtelt a rétegekkel, vörösbort és olívaolajat öntenek rá és fedő alatt egy óráig főzik. Fontos szabály, hogy eközben nem szabad a fedőt levenni és az ételt kavarni. Azon melegében kell tálalni.
Habár a kelbimbó valójában nem Belgiumból származik, mégis van egy belőle készült fogás, amely belga specialitásnak mondható. Ez a stoemp, a szó flamand nyelven többféle kása gyűjtőneve is, de a kelbimbóból, krumpliból és fehérrépából készített ételnek is ez a neve. Úgy készül, hogy a megtisztított kelbimbókat kettévágják, a fehérrépát meghámozzák, feldarabolják, majd a két zöldséget vajban megpárolják. Hideg vizet öntenek rá, sózzák, borsozzák, hozzáteszik a hagyományos fűszercsokrot (bouqet garni-t) és öt percig főzik. Ezután hozzáadják a megtisztított, kockára vágott burgonyát és 15 percig tovább főzik. A netán megmaradt vizet leöntik, villával szétnyomkodják a krumplit és a zöldségeket, majd sóval és szerecsendióval ízesítik, a maradék olvadt vajat ráöntik és melegen tálalják.
