José Carreras a három tenor közül a legkisfiúsabb és a legesendőbb, de a leukémia megtörte és lesoványította teste újra feltámadt, amit a barcelonai énekes az érte rajongók gyógyító szeretetének tud be. Hangja fényét nem homályosította el sem a fölötte is múló idő, sem a kórral folytatott küzdelem.
Ez a nagyszerű művészember – a magyar közönség egyik nagy kedvence – egészsége és tehetsége teljes fegyverzetében szeptember 22-én az Erkel Színházban lép fel. Este fél nyolckor kezdődő koncertje zenei csemegének ígérkezik, hiszen az ilyen kaliberű sztár határidőnaplója már évekre előre megtelik programmal. De ő szeret idejárni, kedves partnernőjeként tartja számon Tokody Ilonát; és soha nem felejti el, hogy itt a publikum micsoda óriási elánnal képes ünnepelni azt, akit igazán a szívébe zár.
Carreras fényes hangja és tehetsége birtokában, világsikerrel a háta mögött sem tartja magát másnak, mint szórakoztatást nyújtó művésznek, aki nem nagyképű, nem nézi le az operaslágerekért bolonduló publikumot, aki emelt fővel vállalja, hogy tenor-szaktársaival együtt igenis fontos könnyedebb, muzikálisabb dalokkal meghódítani a még sok szempontból értetlen és éretlen nagyközönséget.
Persze, ez nemcsak misszió, hanem dúsan buzgó jövedelmi forrás is számukra. Nem álszent José Carreras sem, de az biztos, hogy soha nem veszi ezeket a fellépéseket hakni-számba. Példaképei Benjamino Gigli, Caruso, di Stefano, a bel canto klasszikusai is gyakran énekeltek ismert, már-már elcsépelt melódiákat. De nagyságuk épp abban bontakozott ki – mint a tenoroké is –, hogy ezeknek a minden velencei gondolás által nyekergett daloknak is művészi magasságot és minőséget képesek adni.
Szász Judit