Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezekben a hetekben van a legfinomabb körték ideje a kertekben és a piacokon – az én szentendrei kertemben is szépen érik már a gyümölcs a több mint tíz éve ültetett fasoron. Így most néhány kipróbált körtés receptet ajánlok, ám hozzáteszem, hogy az ízes, finom körtét – legyen az császárkörte, Alexander vagy bármi más fajta – a legjobb mégiscsak in natura fogyasztani.
A körte legrégebbi nemes gyümölcseink egyike. A görög mitológia szerint a Hold szent fája volt. A mükénéi Héraionban a szentélyben holdistennő szobra állt, amelyet körtefából faragtak. A rómaiak továbbnemesítették a körtét – olyannyira, hogy Plinius természetrajzában mintegy huszonötféle körtét említ – a myrapiától (mirhakörtétől) a tiberianáig, amely oly finomra sikeredett, hogy a császár engedélyével Tiberiusról nevezték el.
Magyarország területén a vadkörtefa őshonos volt, később nemes fajták is születtek, így a tihanyi alapítólevél 1055-ben már „kurtvel” fákat említ. A budai, Dísz téri ásatások során pedig XIV. századi nemeskörte-magvakat találtak a régészek. Evlia Cselebi török utazó állítása szerint egyetlen napon 47-féle körtét kóstolt Pécsett a XVII. században – ami mai mértékkel mérve is szép szám. Különösen annak tűnik, ha arra gondolok, hogy sok régi, nemes körtefajta, amit ifjúkoromban még nagy élvezettel eszegettem, manapság már nemigen létezik, például a kármán-körte vagy a makaria nevű illatos, finom körte, amely a legenda szerint Ciprus szigetéről származott. Egy kicsit fájó szívvel olvasok Lippai püspök Posoni kertjében a XVII. századi magyar körtékről, amelyek között olyanok voltak, mint „az első, avagy cseresnyével érő körtvély, a buzával érő, avagy zöld muskatal hosszúkás körtvély, jó édes, leves is”. Említ Lippai vörös nyári körtvélyt is, amely apró és hosszúkás, valamint a zelenka körtvélyt, amely „kerekded, jó édes-leves, csaknem karácsonig eltartható”.
Egy régi szakácskönyvben a sajtolt körtvély receptjére bukkantam, amely így szól: „vedd ki a körtvély magos belét, a szárat pedig hagyd rajta. Főzd meg czukros vízben puhára, azután szedd ki egymásután, szűrd le, tedd vékony bádogon álló papírosra, vedd be jól meghűlt kemenczébe, s hagyd száradni. Azután nyomd két fa tányér közt hosszában egy kevéssé szélesre, s nyomd megint vékonyabbra. Ezt háromszor-négyszer tedd, míg a körtvély egész lapos, egy késfoknyi vastag, s jó száraz nem lesz. Rakd el skatulyába, apróra tört czukrot adj mindig közibe, s tartsd száraz helyen, míg nem használhatod.”
