Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hajdan volt ifjú koromban valamiféle lekicsinylést – butaságot vagy esetlenséget – jelentett, ha valakire azt mondták, hogy tökfejű. Ma viszont elismerést jelent, ha valamire azt mondják, hogy tök jó. A tréfát félretéve is elmondható ugyanakkor, hogy manapság többre becsüljük a tököt, mint elődeink. Nemcsak azért, mert sokféle fogás készíthető belőle, hanem azért is mert gazdag vitaminokban, viszont alacsony a kalóriatartalma.
Eredete nem tisztázott pontosan: vannak, akik Dél-Ázsiát vélik a tök hazájának, valószínűbb azonban, hogy Észak-Amerikából került át Európába. Egy amerikai indián szakácskönyvben a tökből készült fogások számtalan változatára bukkantam: sütőtökből készült levesre például, amelynek készítésénél a tök húsát pürésítik, majd tejjel, vajjal és mézzel keverve főzik, aztán juharfaszirupot, majorannát, borsot, fahéjat adnak hozzá, meg egy kevés sót is. Így főzik készre, hogy végül egy kevés narancslével ízesítve tálalják. (Az irokézek számára a legfontosabb táplálékok egyike volt a főzőtök, legszívesebben sütve fogyasztották, mézzel vagy juharfasziruppal ízesítve.)
Érdekes, hogy a világ másik felén, Thaiföld konyhájában is találni tökből készült ínyencségeket. A Fan Taen elnevezésű zöldséges ételt például zsenge tökből készítik oly módon, hogy a két végét levágják, a belét kivájják, majd az így keletkezett űrt megtöltik a darált sertéshús – fokhagymával, borssal és halszósszal ízesített – töltelékkel. Ezután visszahelyezik a levágott végeket, és vízben vagy húslevesben párolják meg a töltött tököt. Mikor megfőtt, karikákra vágva, rákhússal szervírozzák, koriander levelekkel és pirított fokhagymákkal díszítve.
Az egzotikus tájakról visszatérve találni persze finom tökös fogásokat az európai konyhákban is. A francia grande cuisine garnélás tökkrémlevesét például, amelynek készítésénél a tök húsát kis darabokra vágják, sózzák, borsozzák, majd serpenyőbe teszik, néhány darab zellert adnak hozzá, s ezután vízzel higított tejben megfőzik. A főzetet szitán átszűrik, a megmaradt tököt pépesítik, a garnélát mozsárban ugyancsak péppé zúzzák. A pépeket a leveshez adják, tíz percig főzik, majd – szükség esetén még egy kis tejet hozzáadva – vajjal bekeverik és forrón tálalják.
Az osztrák konyha tökből készített ételei már inkább hasonlítanak a magyaréihoz – mint a kapros tökfőzelék –, de azért a Sacher-féle szakácskönyvben akad egy hamisítatlan osztrák tökleves is. Ezt úgy készítik, hogy a magoktól megtisztított tökszeleteket megsózzák, egy óráig állni hagyják, majd finomra vágott hagymát vajban szotíroznak, és hozzáadják a jól kinyomkodott tököt. Tíz percig fedő alatt párolják, majd húslevessel felöntik, tejfölös habarással besűrítik, sóval, szerecsendióval fűszerezik, citromlével vagy egy kevés fehérborral ízesítik, végül finomra vágott metélőhagymával vagy kaporral meghintve tálalják.
A magyar konyhában a töknek sok évszázados múltja van, már Oláh Miklós püspök említi Magyarországról szóló könyvében, amelyet a mohácsi vész után, Brüsszelben írt 1536-ban. Ebben megjegyezte, hogy „a tököt számtalan fajtában termelték a szántóföldeken”. Később, a XVIII. században Lippai János is említi Posoni Kertjében: „Efféle öreg, kerekded tököt szoktak a magyarok főzni, és másképpen is enni. Azt mint másféle tököt is, akik sárgák, zöldek, tarkák-barkák, hosszúkás termérdekek: kiket megehetni ugyan, de nem oly jók, mint a kerekdedek”. A XIX. század eleji Nemzeti Szakácskönyvben ma is használható tökfőzelék receptjét találtam: „Tök káposzta. Meghámozván a gyönge zöld tököt, gyaluld meg szépen és savanyítsd be kovásszal. Egy napi, vagy legfölebb másfél napi savanyítás után főzd meg gyönge húslében. Készíts gyönge s alig sárguló rántást, a tököt add bele. Keverj közibe jó bőven tejfelt, kevés sót, főzd még, s tálald ki”.
