Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A palacsintához hasonló népszerű fogás alig akad a világban: nemcsak a magyarok kedvelik, de léteznek palacsintaváltozatok Kínától Mexikóig, s az amerikai indiánok ősi ételei között éppúgy megtalálható, mint a francia grande cuisine készítményeinek sorában.
A palacsinta története nagyon messze nyúlik vissza a múltba: európai őse a római légiók katonáinak eledele, a placenta volt. Ez egy sós lepényféle, amely korántsem az az ízletes desszert volt, mint ami napjainkban. A palacsinta francia elnevezése, a crepe is latin eredetű: a crispus szóból eredeztethető, ami hullámosat, fodrosat jelent - a francia crepe valóban ilyen, feltéve, ha az előírt módon készítik. A crepe egyébként azóta, hogy Medici Katalin bevezette a francia konyhába, nagyon sok változattal gazdagodott: a Larousse-féle gasztronómiai enciklopédia 21-féle receptet sorol fel. A sós palacsintákét: a galette-től - vagyis a hajdinás crepe-től - a roquefort sajtos crepe-ig és persze az édes palacsinták receptjeit: a chartreuse-palacsintától a crepe normande-ig, amelyet almával töltenek és a nevezetes almapárlattal, a calvadosszal ízesítik.
Az osztrák konyha elsősorban a túrós palacsintájáról nevezetes, amely Topfen Palatschink néven szerepel az ottani szakácskönyvekben. Híresek még Ausztria különféle gyümölcsös palacsintái is, köztük az áfonyás, az erdők gyümölcsének finom ízeivel.
Kevésbé ismertek Magyarországon az angol konyha palacsintái, amelyek közt sós és édes változatok egyaránt megtalálhatók. Például a gazdagok palacsintájának nevezettnek a tésztáját sherryvel készítik, amitől - állítólag - sajátos textúrát nyer. A walesi nyelven Pice ar y maen néven ismert palacsintát szerecsendió-virággal és mazsolával készítik.
Az „ősi” magyar palacsinta sem hasonlított a mai, előételnek vagy desszertnek fogyasztott változathoz. Sósan, pirított szalonnaszeletekkel és káposztával ették, az éhség csillapítására, leginkább a téli hónapokban. Az erdélyi palacsinta tésztája felerészben kukoricadara, felerészben pedig - tojással, tejjel és mézzel elkevert - búzaliszt volt. A palacsintát szalonnával jól bedörzsölt, felhevített, forró kövön sütötték, s közben egy nagy késsel megforgatták, hogy mindkét oldalán jól átsüljön. Ez már inkább csemegének számított, nem csupán éhség ellen való eledel volt.
A XVIII. századig a palacsintareceptek nem használtak cukrot. Czifray István mester 1840-ben kiadott Nemzeti szakácskönyve a Palacsinta habart mandula tésztával címűt ajánlja, amelyet ma is érdemes volna elkészíteni: ,,Süss mintegy tizennyolc palacsintát olyan vékonyra, amilyenre csak lehet. Törj meg apróra negyed font hámozott mandulát, aprítsd öszve egy citromnak a héjját, törj meg hat lat cukrot. Tedd mindezt egy tálba, üss belé lassanként egy egész tojást és három tojás sárgáját, s keverd mindaddig, míg nem habzik.
Kend a mandula tésztát a palacsintára, tekergesd öszve, s vagdald el kisujjnyi darabokra. Kenj meg egy porcelán tálat vajjal, igazítsd rá a palacsintákat, hogy kerekben, vagy két-három sorban egyenesen álljanak. Tégy fazékba négy tojás sárgáját, egy kis tört cukrot, s fél meszely tejszínt, habard el jól, s öntsd a palacsinta fölébe. Süsd meg, s hagyd feljül szépen megpirulni. Éppen így lehet a palacsintákat mazsolával, apró szőlővel, befőtt meggyel, tört dióval, cukorral, fahéjjal is megtölteni.” (1 font 56 dkg, 1 lat 17 g, 1 meszely 0,4 l.)
