Annak, aki a kánikula elől nem a plazák légkondis falai közé menekül, hanem a tömegben sodródás és kirakatbámulás helyett a Műcsarnok új kiállításait választja, érdekes élményben lehet része. A jól hűtött, tágas termekben kiérlelt koncepció vezeti be a látogatókat az 50-es évek spanyol mindennapjaiba: a festmények, szobrok, épületek, belsőépítészet és dizájn, a film és a fotó, írott anyag akkori világába. Politikailag nyomasztó évek ezek az esztendők – egészen János Károly király színre lépéséig –, hiszen a gyűlölt diktátor, a spanyol köztársaságot Hitler segítségével vérbe fojtó Franco tábornok uralkodott a népen és az ízlés fölött. Ő is a hatalom megalomán dicsőítését, hamis történelmi pátoszt, a katolikus egyház mindenekfelett valóságát hangsúlyozó „művészetre” adott csak lehetőséget. Örömködni és hízelegni lehetett, bírálni, újítani tilos volt.
Ez a mostani mustra épp azt a lázadást jeleníti meg, amit a haladó spanyol művészek mégis véghezvittek. A termekben a festmények színvilága inkább komor, mint fényt és derűt árasztó; lenyomata a fullasztó és hamis légkörnek. Nagy vásznakon tör ki a művészekből – többek között Tápies, Saura, Millares és Sempere – a modern nonfiguráció iránti érdeklődés és a csakazértis ábrázolása. A letargikus szürke, fekete, mélybarna, okker, drapp és rozsda árnyalatokat csak náha szakítja meg egy-egy mirósan vad színorgia.
Csupaszsággal tüntettek Franco procc építészete ellen a mérnökök és a bútortervezők is. Az akkori világdivatot jelentő kagylószék, fémlábak, sky anyagú csőbútorok itt is megjelentek az otthonokban. A fénypont ebben a kietlenségben a fémdobogón körbeforgó, 1955-ből származó Spider tűzvörös sportautó: az akkori legmarkánsabb státusszimbólum.
A legemberibb és élvezhetőbb vonulata a kiállításnak a korabeli fotógyűjtemény: a háború utáni kivérzett ország reménykedő lakói, szegények és elesettek tekingetnek ránk a fekete-fehér képeken. A legtüneményesebb az elsőáldozó kislányok közül kibandzsító csúnya, fehér ruhás kis angyalka, akit rútsága ellenére lehet imádni ezért a pillantásáért.
Három, frissen málnaszínre mázolt teremben kaptak helyet Picasso – a Guernica után haza már csak látogatóba menő zseni – könyvillusztrációi. Barátainak – Robert Desnostól Crommelyncken, a belgán át egészen Ramon Reventosig – műveit nemesítette meg különböző technikákban való jártasságát csillogtatva. A rézkarcban néha a folt nagyvonalúságát használta ki, de volt, amikor aprólékos, hajszálfinom, pöndörödő vonalak burjánzottak ki a tűje alól. Vannak a tű felemelése nélkül alkotott bravúros rajzai Ortez gróf temetéséről, ákombákommal kifejezett munkái az emberi testről, foltokból előállított gomolygó rajzai és karikatúra-hetykeségű ábrázolásai Balzacról. Ebben is utolérhetetlen volt játékosságát, igényességét és sokoldalúságát tekintve.
Szász Judit