Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Jó néhány találkozásom volt már a szegedi ízekkel azóta, hogy süvölvény koromban Móra Ferencék házában traktáltak halászlével és túrós csuszával, de nemrégiben olyan szegedi ételeket kóstolhattam, amelyek nemcsak felidézték, de egyben-másban meg is haladták a múlt ízélményeit. Frank Sándor szegedi mesterszakács ugyanis három napig a budapesti Bagolyvár étteremben „vendégszerepelt”, és olyan fogásokat prezentált, amelyek nemcsak magukban foglalták a szegedi konyha minden jó hagyományát, de mindegyikben volt még valami új, egyéni vonás is, ami a mai ízlés számára még élvezetesebbé tette az ételeket. A Boszorkányszigeti halászlét például, amelyben gyúrt tésztából készült, párolt halbelsőségeket tartalmazó batyu van. A batyu – miközben belefőzik – csodálatos ízekkel gazdagítja halászlét, amelyeket még tetéznek a batyuban lévő halbelsőségek ízei. A batyus halászlé egyik titka – véli Frank Sándor –, hogy az – az ő újfehértói halászlécsárdája közvetlen közelében található halastóból származó – frissen fogott halból készül. A másik titok, a fűszerezés. Ebben része van a kiváló szegedi paprikának, de annak is, hogy Frank szakácsmester minden fogást mértéktartóan fűszerez, így aki csípősebben szereti, kedve szerint utánaízesíthet.
A következő fogás, amelyet megkóstoltam, a „Kapros-káposztás harcsa velesült kenyérrel” volt. Ami a velesült kenyeret illeti, az valójában egy kenyértésztából készült lángosféle: a tésztával a káposztásharcsát tartalmazó cserépedényt leborítják úgy, hogy szorosan ráfeszül az edény peremére köröskörül. Aztán a kemencébe teszik az edényt és az egészet megsütik. A velesült kenyér ötlete Tápén született meg Frank Sándorban, ott ugyanis a falusi udvarokban sok kemence van, mindenki azokban süti a kenyeret, a lángost, a káposztás és egyéb ételeket. Hajdanában egy bizonyos Rozi néni kemencében sült káposztás- és halételeket árusított a halpiacon, s valósággal legendája volt „kemencés” ennivalóinak, meg a „talpas lángosoknak”, amelyek onnan nyerték nevüket, hogy kenyérsütésnél a fennmaradó helyet a „kemence talpán” lángosok sütésére használták.
A Makói halpaprikás juhtúrós galuskával fogást a Szatymazi túrós béles követte a kóstoló végén desszertnek. Ez a csemegét Frank Sándor sándorfalvai szülőhelyén nagymamája készítette a gyerekeknek kelt tésztából, túróból, baracklekvárból s egyéb finomságokból. A lurkók azonban a kelt tésztánál jobban kedvelték a hozzáadott finomságokat, így hát titokban, hogy a nagymama meg ne tudja, kidobálták azt. Frank mester a gyermeki ízléssel korrigálva hozta vissza a múltból a Szatymazi túrós bélest: kelt tészta nélkül készítette, viszont volt benne túró, tejföl, tojás és baracklekvár, őszibarack is némi fütyülős barackpálinkával megöntözve. Miközben beszélgettünk, megjegyeztem neki, hogy ő engem egy híres francia filmszínészre emlékeztet – mire kapásból rávágta, hogy a Louis de Funes-re? Nyilván nem én voltam az első, aki ezt megemlítette, s valóban, nemcsak arcvonásai emlékeztetnek a francia művészre, de szellemessége, ötletessége is. Így egyáltalán nem lepett meg, amikor elmesélte, hogyan lett a Hági söröző és az Egyetem étterem hajdani szakácsából saját ereje, munkája révén három szegedi étterem tulajdonosa: az újfehértóin kívül a Roosevelt téri halászcsárda és a Kék Csillag étterem is a Frank család tulajdona. Nincs kizárva, hogy hamarosan a Guiness-rekordok könyvébe is bekerülnek Frankék, mivel Pécsett egy 3500 literes bográcsban terveznek halászlét főzni, abban a reményben, hogy ezzel új világrekord születik. Ugyanebben a bográcsban Szilvásváradon szegedi gulyás föddögél majd, amit 1600 kerékpárosnak készítenek, akik megpihennek majd a hosszú karikázás után a Bükk-hegység útjain.
