Prága egyik legismertebb fotósa, az 1960-ban született Tono Stano nemcsak híres, de nagyon népszerű személyiség is a világszép város művészeinek körében, mivel azt a tehetséget, ami adatott neki, soha nem váltotta aprópénzre. Erre a divat világában lett volna alkalma, hiszen fő témája – a Nő – sokkal kommerszebb módon is megörökíthető lenne.
Ő is, mint a nemrég elhunyt nagy öreg, Helmut Newton – akinek botrányos aktjait pár éve tekinthette meg a Ludwig Múzeumban Budapest közönsége – a pucér, mondhatni leplezetlen valóságot tárja a nézők elé, de szigorúan csak fekete-fehér képeken. Ám amíg Naomi Campbell és Claudia Schiffer elhunyt fotósa provokatív módon – nagyon erőszakossá maszkírozott, dominára vett, tűsarokban fotózott modellekkel – fejezte ki világképét, addig Tono Stano aktjain semmi öltözék vagy kiegészítő nincs. Ő ezeket a nagyon szép testeket – amelyek Newtonéival ellentétben adottságként létező finom formáikkal és nem a kitenyésztettség tökélyével hatnak – természeti közegbe helyezi. Vízparton guggolnak, száraz fűcsomókról rugaszkodnak el a lányok – s néha egy férfitest is belerobban a kompozícióba.
Stano nemcsak természet közeli fényképeket készít, vannak groteszk és meghökkentő beállításokkal operáló művei is. Műtermi alkotásai kemény koncentrációt igényelnek a modellektől is, hiszen olyan pillanatban és testtartásban kell megmerevedniük, ami komoly fizikai erőpróba számukra is. Így és ezáltal tudja Stano elérni azt a fantasztikus hatást, amely a fény-árnyék ezerszer felhasznált, de nála mégis újat nyújtó játékával adható.
Szász Judit