Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Krúdy Gyula – akinél jobban, ízesebben ételről-italról soha, senki nem tudott írni – jegyezte fel egyik írásában, hogy „nincsen élelmiszer, amely a megunhatatlan, örök életű sódarral versenyezne. Olyan, mint a költők közül Shakespeare, aki minden időben mindent tud és mindig élvezhető, amíg más divatos költőkről nem mondható el ugyanaz. A valódi húsvéti sódar annál jobb, minél nagyobb, hogy az egész család, de a látogatóba jött rokonság, atyafiság, barátság étvágyát is ki tudja elégíteni. Milyen legyen a húsvéti sódar, amely jutalomként érkezik meg húsvét vasárnapján? Feltétlenül hátsó sódar legyen! Egy kis első sonkát akár az első húsvéti napon elfogyaszthatnak, de a hátulsó sódarral mégse bírnak el egyetlen nap alatt. Marad belőle hétfőre, keddre, sőt talán továbbra is, mert az ember csak jóllakik a sódar ízével”.
A Nagyszombatban 1742-ben kiadott „Szakáts mesterségnek könyvetskéje” sódart gyümölcslével ajánl: A disznó sódart elsőben forrald fel vízben és vond fel a nyársra, süsd meg, azonban míg sül, levet így csinálj neki: bort, fejér cipó belet, ha borod nincsen ecetet helyébe, tégy egy fazékba. Hús lével együtt főzd meg jól, minek utána megfő verd által a szitán, de arra vigyázz, hogy se igen sűrű, se igen híg ne légyen. Azonban a sódart a nyársról levonván metéld el szépen darabokra és hányd abba a lébe, főzd meg jól. Midőn fővésben volna kóstold meg, hogy elég ecetes és mézes-e, ha kívántatik többet tehetsz bele. Abba mandulát és laposan metélt körtét, borsot, gyömbért, sáfrányt, és jó melegen add fel.
Ifjúkoromban, Szegeden járva, Móra Ferenc házában a nagy író hitvese traktált egy ízletes helyi sonkás specialitással. Gyúrt tésztából készült derelyét kifőzött, majd darált sonkából, tejfelből, tojásból készült keveréket adott hozzá. Ezzel töltött meg egy tésztával kibélelt tűzálló tálat, majd az egészet sütőben fél óra alatt szép pirosra sütötte. Finom, kellemesen laktató fogás volt!
A sonkának persze nemcsak nálunk vannak hagyományai. A franciák egyenesen azt állítják, hogy a sonka készítése francia földön kezdődött Európában, s az ő gall őseik voltak a sonka pácolásának, elkészítésének „feltalálói” még azelőtt, hogy a rómaiak meghódították Galliát. A gallok a sózás után két napon át, gondosan megválasztott fafélék füstjén tartották a sonkát, majd a füstölés után bedörzsölték olajjal, ecettel és több hétre felakasztották szellős helyen, hogy átjárja a levegő.
A franciáknál nem kevésbé büszkék sonkájukra a spanyolok sem. A jamon iberico (spanyol sonka) egy speciális sertésfajta, a cerdo iberico sonkájából készül. Az állatok az Ibériai-félsziget délnyugati részében – Andalúziától Kasztíliáig – húzódó hegyek tölgyerdőiben élnek. A makk és az erdei füvek, melyeket fogyasztanak, húsuknak sajátságos, finom ízt és aromát ad. Az állat sonkáját előbb két hétig vastag tengeri sóréteg alatt tartják, majd szellős szárítóhelyiségben, a secaderosban „levegőznek” egy esztendeig. Ezután következik a végső érlelés, a curado, amely sötét, barlangszerű pincehelyiségben történik, ahol a nemespenész hatására nyeri el a sonka dióra emlékeztető kellemes illatát. A katalánok kedvencükhöz, a paradicsomos, sonkás kenyérhez Jamon de Jabugót használnak, amely egy kis hegyi falu, Jabugo környékén tenyésztett sertések sonkájából készül.
