Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A tengerentúlon a grandiózusság még mindig győzedelmeskedik a jól megírt mozi fölött – állapítható meg újra az idei Oscar-díjak ismeretében. A 11 díjra jelölt, s mindegyiket el is nyerő Gyűrűk ura ezt igazolja, míg Sofia Coppolának – Francis Ford Coppola leányának – az Elveszett jelentés című filmje a négy jelöléséből csupán egyben, a legjobb forgatókönyvért nyerte el az aranyozott szobrocskát.
Pedig a Japánban játszódó sírós-nevetős film érzékeny történet, jó dialógusokkal és remek szereplőkkel. Az Elveszett jelentés intelligens, szomorkás vígjáték, pontos megfigyelésekkel és színészi alakításokkal. A film egyik hőse egy öregedő, sikeres és elfásult színész (Bill Murray), aki csak pénzt keresni utazik Tokióba; arrafelé ugyanis a híres arcok nagyon nagy gázsit kapnak egy-egy reklámfilmes szereplésért. Hősünknek e nélkül is van elég pénze, így maga is elcsodálkozik, hogyan került egy japán whisky reklámfilmjének forgatásába, ahelyett, hogy szakmáját gyakorolná.
Ugyanabban a városnyi embertömeget befogadó szállodában bolyong a színésznél egy generációval fiatalabb lány (Scarlett Johansson) is, akinek mindössze kétévnyi próbálkozás után megrendült a hite a házasság intézményében, valamint a felnőtt lét értelmében. Mivel mindketten álmatlansággal küszködnek, összefutnak a szállodában és együtt vágnak neki a reklámfényektől villogó tokiói éjszakának. A két ember kapcsolatáról, az életükben elveszett jelentésről szól a film, meglehetős eredménnyel.
Bár a két hős léthelyzete nem éppen vígjátéki, a szituációk, amelyekbe kerülnek, szinte kimeríthetetlen humorforrást jelentenek – miközben pontos képet festenek róluk és a mai japán nagyváros tudathasadásos állapotáról. Tokió ugyanis egy olyan hely, ahol te vagy a más, a hórihorgas és a nagy orrú. Ugyanakkor Tokió olyan is, ahol a nyugati kultúra szórakozóhelyeivel, sztárjaival, öltözködési kultúrájával – furcsán módosulva, de – jelen van. A japán város e két jellemzője között feszülő ellentét néhol ijesztően groteszk, néhol pedig megmosolyogtató, ami nem utolsósorban alkalmat ad arra, hogy saját nyugati kultúránkat kívülről figyeljük, és jókat nevessünk saját magunkon. A film intelligens, mivel nem másokat nevettet ki, ráadásul a szokásos amerikai szentimentalizmust nagy önfegyelemmel távol tartja magától.
