Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Új játszóhely nyílt a Katonában, az alagsori Sufni, amely merész vállalkozás: a kis helyen költői esteket tartanak kortárs és tiszteletbeli kortárs szerzők műveiből. Papíron jól hangzik, mivel szeretnénk az új magyar lírát, csak ritkán jutunk hozzá. Egy álarchaikus felvételről felhangzik Vörösmarty Mihály előadásában az Előszó egy furcsa értelmezése, és már el is bizonytalanodnánk, ha egy hagyományos felolvasáson hinnénk magunkat. Az idő előrehaladtával értelmet nyernek az először furcsa, teátrális papírdobálások, és a még furcsább Kurtág-féle intermezzo. A Bán Zoltán András által sorrendbe szerkesztett versek alaphangulatát az elmúlásérzés adja, legyen szó testről (Balla Zsófia: A szép fegyverkovácsné sóhaja) vagy az államszocialista rendszerről (Rakovszky Zsuzsa: Decline and Fall). Ezek a nagy, összefoglaló versek az est csúcspontjait is jelentik, és ez korántsem véletlen: Bodnár Erika nem tüzes, de inkább parázsként izzó előadásában új tartalommal telnek meg.
Külön életet él az előadásban Tóth Anita: az utcai ruhába öltözött többiekkel szemben a retikül és a fekete ruha, fejfedő már stilizáltnak számít, akárcsak előadásában a két karakterdarab: Oravecz Imrétől az Emlékezés az ülőkalauzrendszerre és Halasi Zoltán Az adóellenőr című verse. Az adóellenőr, aki sztereotípiáinknak megfelelően „benzinnel mosott/pirítóst evett/pulzál az idő óra-kvarca/ment betartatni a törvényeket”, aki „megélte a világot rádiólag/úgy tudta semmi rosszat nem követ/porpaprika és fokhagyma utószag” és eszünkbe jut „A köpönyeg” (és nem A revizor, pedig a Katonában vagyunk).
A tömör és feszült darabok után az ember már szinte várná a hosszabb lélegzetű, sztorizós befejezést, ami nem is marad el, hanem jő Tandori Dezsőtől a Jó mulatságok, férfi munkák. Itt van minden, amit egy Tandori-verstől megszoktunk, és el is várunk: madarak, Bundesliga II, kedvenc kocsmáros, munkamánia és metsző önirónia. Az előadás vége baráti: borral kínálnak minket. Ezt a vendéglátós megoldást amúgy már a Bárkában tökélyre fejlesztették: az Ilja Próféta előadása után a közönség a színészeket követve a mennybe mehetett, a mennybéli emeleten azután egy tányér levest ehetett. Mi színészt inkább csak távolról néznénk, úgyhogy inkább az eldobált papírdarabok felé vesszük az irányt.
