Rómeó pucér felsőtesttel, fején napraforgó-koszorúval, kezében hatalmas napraforgócsokorral rohan be a városka terére. Valahonnan a rétről érkezett, ahol magányosan merenghetett, miközben virágot szedett. Mit sem tud arról, mi történt az elmúlt percekben. Nem tudja, de nem is érdekli. Hogy újra összecsaptak a hírhedt ellenfelek, hogy hazája magyar kormányzója - kinek dörgő szavai tolmács közvetítésével zengnek tovább - épp most mondta ki: nem akar több Capulet-Montague ellentétet látni a nyílt utcán. Mi dolga őneki mindezekkel? Tán nem is tudja, hol van, csak Rosája iránt epekedik, ahogy majd egyik pillanatról a másikra megérinti az új, az életre szóló szerelem. Rómeó szerelmében is gyermek még. Mi köze a felnőttek komédiájához?
Pedig a Bárka Színház Rómeója nem akármilyen világban él. A rendező, Csányi János akarata szerint a veronai szerelmesek szép históriája bosnyák földre jutott. „Az előadás 1914-ben, a világháború kitörése előtt játszódik, a Monarchián belül magyar fennhatóság alatt lévő Bosznia-Hercegovina egyik mediterrán kisvárosában. A különböző kultúrák együttélésének újra és újra visszatérő konfliktusa a családok harcában jelenik meg” - magyarázza a rendező, s a jobb érthetőség kedvéért még fontosnak látja a műsorfüzetben megjegyezni: „Egy bosnyák-muzulmán Júlia, egy szerb (pravoszláv) Rómeó, egy ferences rendi Lőrinc barát, egy zsidó patikárius, egy magyar származású herceg (a kormányzó) és balkáni cigányzenészek jelentik azt az összetett vallási, kulturális és történelmi hátteret, amelybe a darab cselekménye kerül." Nos, jó is, hogy Csányi ezt a Hajónaplóban tudtunkra hozza, az előadás ugyanis egyébként nem fedi föl titkát, hogy mivégre a különös zene, s miért is kell a herceget tolmácsolni… Csányi ugyanis, miközben a fentiekkel kétségtelenül remek keretjátékot ad, a történetet klasszikusan szép, bájosan természetes szerelmi históriaként játszatja el színészeivel, azaz egy egységesnek látszó előadásban önállóan, már-már egymástól függetlenül él a keretjáték és a tragédia.
A kamasz Rómeó és a kislány Júlia lehet áldozata a világháború előtti Monarchia soknemzetiségű, sokvallású világának, de éppígy az egykori Veronának, vagy bármely más, ellentétekkel teli helynek és időnek. Mindezzel egy pillanatra sem kívánom kisebbíteni Csányi előadásának értékeit. Rég látottan szép és megkapó Rómeó és Júlia-előadás pereg ugyanis a Bárkában. Legföljebb azt nem akarom elhallgatni: a kigondolt színhely, idő és helyzet a kimódoltság veszélyét rejti magában.
Pedig Varga Gabi Júliájában és Balázs Zoltán Rómeójában a tiszta költészet, a gyermeki rácsodálkozás és a váratlan felnőtté érés rémülete-elszántsága jelenik meg. Szertelen gyerekek mind a ketten, az ifjú Rómeóban több az álmodozás, a rajongás, a játékosság, Júliában a kíváncsiság, a gyors fölajánlkozás: ahogy az esküvőre szólítja föl a fiút, ahogy szinte rántja maga után, amint Lőrinc barát az oltár elé vezeti őket, abban a gesztusban már ott van a nő, a maga vágyaival és akaratával. Mellettük vérbő, hangos, szerető dajkát formál Spolarics Andrea, higgadt, megbékélést kívánó Lőrinc barátot Kovács Lajos. Mercutióként Ollé Erik, Tybalt alakjában Szikszai Rémusz, Benvolio szerepében Végh Zsolt, több karakterfigurában Kőmíves Sándor jeleskedik, Ráckevei Anna és Újlaki Dénes pedig Capulet házaspárként.
A Bárka Színház Csányi János mához szóló tiszta, érzékletes fordításában játssza az örök szerelmesek históriáját. Nem két órában, miként a prológ ígéri, de álmodozón és szenvedélyesen, mint kit Mab királynő megbabonázott.
Róna Katalin