Gézáék konyhája szűk, sötét és nyomasztó. Fekete, fehér és szürke kövek mindenütt. A konyhán kívül előtáruló világban – a buszmegállóban, a buszon, a kocsmában, a vegyesboltban, a kőfejtőben – zajlik a nevenincs falucska élete. A beszűkült kisvilágé, ahol az emberek egyetlen munkalehetőségét a kőfejtő adta. Ám azt, miként annyi mást is az utolsó évtized Magyarországában, megvette „a német”, s ahelyett, hogy fejlesztette, bővítette, modernizálta volna, még tovább rontotta, „gyarmatnak” tekintve tulajdonát; leépített mindenkit, mindent, amit csak lehetett, így remélve nagyobb nyereséget. Egyetlen „bővítésre” volt csak kényszerűen hajlandó: eleget tett a minimális balesetvédelmi előírásnak. Ennek jegyében munkába állította a falu ügyefogyottját, az autista Géza fiút, akinek egyetlen feladata, hogy naphosszat figyelje a szalagot, s ha valami bajt észlel, azonnal állítsa le.
Géza boldogan áll munkába, nap mint nap kötelességtudóan érkezik, s szemlélődik, vár... talán majd egyszer... talán hasznosíthatja magát, ha történik valami, ha..., ám nem történik semmi, s ő egyre inkább érzi, megérti: fölöslegesen ácsorog, fölöslegesen téblábol a szalag körül, fölöslegesen büszke a dolgára. S amikor idáig ér, úgy véli, nem játssza tovább a szerepet, otthagyja a munkát. A két idősebb kolléga, aki mindig ügyelt arra, hogy ne engedje el a fiút, fura tervet eszel ki: egy kutyatetemet bebugyolálnak egyikük ócska ingébe és a szalagra dobják, hadd higgye Géza, hogy végre történt valami, hogy bekövetkezett, amit félve, irtózva, de titkon mégis remélt – a baleset. A csel sikerül, Gézagyerek megnyomja a stop gombot, teljesíti feladatát, ám megrettenve a tréfától, örökre bezárul, soha többé nem tér vissza a kőfejtőbe.
Két esztendeje a debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínháza tartotta meg Háy János balladisztikus drámájának, A Gézagyereknek ősbemutatóját. S miként várható volt, a darab körül kibontakozó vita éppúgy nem maradt el, mint a jelentős siker. Tán voltak, akik kétségbe vonták mondandójának hitelét, de még többen vannak azok, akik megértették valódi kérdéseit, emberi sorsokat, napjainkat megmutató drámaiságát.
A mindennapok monotóniájába, a szürke egyhangúságba belefáradt, a hétköznapi, önáltató hazugságok közt létező, egymásra utalt emberek, a céltalanság tompaságába fásult falubeliek közt a magába forduló Gézagyerek hiába keresi a maga útját. Hiába szeretné megtudni, vajon mi az ő dolga, rá kell ébrednie: nincsen dolga. Nincs, neki sincs, éppúgy, mint a többieknek sem. Hiába kel föl rendesen, hiába öltözik fel, hiába siet a szalaghoz, hiába figyeli mozgását, mert ha nem kel föl, ha nem megy oda, ha nem figyel rendületlenül, akkor sem történik semmi. A szalag így is, úgy is ott van, akárcsak a kő. Gézagyerek drámája ez a felismerés. De nemcsak Gézagyereké, hanem mindazoké, akiknek munkája, élete céltalan, akik belevesznek a mindennapok monotóniájába, akik nem érzik tevékenységük értelmét. Ez Háy János színjátékának lényege: a hiábavalóság, a fölöslegesség fölismerésének tragédiája.
Pinczés István pontosan, tisztán, határozottan vitte színre a drámát. A címszerepet Maday Gábor hitelesen formázza. Mellette Zubor Ágnes, Miskel László, Kóti Árpád játssza a főszerepeket. A Gézagyerek előadásával vasárnap (szeptember 14-én) este vendégszerepel a debreceni Csokonai Színház a Nemzeti Színház Stúdiószínpadán. E különleges drámai játékkal zárva a Nemzeti megyéket fölvonultató programsorozatának első hétvégéjét. Hajdú-Bihar megye és Debrecen bemutatkozó rendezvényén egyébként ma este kerül sor Szabó Magda Kiálts, város! című színjátékának előadására, emellett zenei események, köztük a Debreceni Filharmonikus Zenekar koncertje Ránki Dezsővel és a Kodály kórussal (vasárnap este a nagyszínpadon), valamint kiállítások, népművészeti kirakodóvásár gazdagítják a hétvégén a programot.
Róna Katalin