Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Talán tíz esztendeje történt, hogy Juli néni, aki Leányfaluról járt át hozzánk Szentendrére látogatóba, egy kis, gyökeres hajtást hozott, ajándékba. „Ha elülteti és megered, olyan finom birsalmája lesz, hogy áldani fogja a nevemet” - jelentette ki határozottan, s bár én akkor magamban megmosolyogtam, valóban igaza lett. Már az első termés, ami talán három-négy birsalmából állt, igencsak megörvendeztetett. Habár birsalmasajtnak megfőzni még kevés lett volna, ízletes mártás készült belőle, a maradék meg kompótnak megfőzve, szegfűszeggel, fahéjjal ízesítve egyenesen fölségesnek bizonyult. Azóta nagyra nőtt már a birsalmafám, s olyan bőségesen terem, hogy az egész szomszédságot ellátom birsalmasajtnak valóval. Az idén meg, ráadásul, a szokottnál hamarabb beérik a birsalma is, ha az áldatlan hőséget kibírja - amit szívből kívánok magamnak és mindenki másnak, aki ezt a nemes gyümölcsöt kedveli.
A birsnek magyar földön igencsak régi múltja van. Már négy évszázada Lippai János püspök szeretettel írt róla Posoni Kertjében: „Ha a birs-almát gyökerestül ültetik el úgy meg-nől, hogy második esztendőre gyümölcsöt hoz. Jobb őtet ősszel Szent Orsolya nap-tájban el-ültetni, hogynem mint kikeletkor, mivel kedveli a mértékletes nedvességet inkább, hogyhanem-mint a szárazságot.”
Lippaitól tudni, hogy a birsalma gyógynövény is: „a szaga mindenféle méregnek nagy ellensége - írja -, erősíti a gyomrot ha meg-eszik és a has-folyást megállítja. Jó lélegzetet szerez. A birs-alma lictáriom igen jó részegségből esett fő-fájás ellen. Ha sütve eszik is, gyomorfájást, csuklást és étel-utállást gyógyít. Hasonlóképen, ha megfőzik és flastrom módgyára a gyomorra kötik, így a has-fájás ellen is jó. Ha terhes asszony gyakran birs-almát eszik, igen használ a magzatnak.”
A birs eredetileg Iránban, Turkesztánban és Észak-Afrikában volt őshonos, valószínűleg onnan került Kréta szigetére, ahol az ókor utolsó évezredében, a homéroszi időkben, már foglalkoztak termesztésével. Plutarkhosz egyik írásában megemlékezik a birsről, amely szerint „mindenre jó, minden gonoszságot távol tart”. A római korban Plinius már hat fajtáját írja le: az aranysárga (chrysomelon), az igen illatos, a nápolyi, a kicsiny, a kései illatos és a Musteum nevű korai fajtáját termesztették szerinte Itáliában. Később a birs elterjedt egész Európában: a Sankt Gallen-i szerzetesek kertjükben birsalmát termesztettek, a spanyolországi szefárd zsidók sátoros ünnepeken birset helyeztek az életet szimbolizáló hármas csokorba. Magyarország területére valószínűleg már a honfoglalás előtt eljutott a kelták révén, akik új fajtákat hoztak magukkal Kis-Ázsiából a Kárpát-medencébe. A népvándorlás őket tovább sodorta, a birs szerencsére megmaradt.
A birsalmából igen sokféle finomságot lehet készíteni, a régi szakácskönyvekben nem egynek bukkantam receptjére, amelyre már alig-alig emlékezünk. A „birsalma kalácsra” például, amelyhez egy XIX. század eleji recept szerint: „süss meg kemenczében friss, érett birsalmákat, dörzsöld által szitán a beleket, mellyből fél font apróra tört czukorhoz ugyan annyit végy. Mind ezt együvé téve egy medenczébe add hozzá egy tojás fehérjének a havát s keverd egy óráig melly idő alatt fejér s merevény lesz. Rakj azután diónyi halmokat ostyába, süsd meg s tedd száraz hellyre, hol hosszabb ideig eláll.”
A „birsalma kenyeret” Kugler Géza szerint a következőképpen kell elkészíteni: „Töröljük le kendővel a birs hamvát és folyó vízben főzzük puhára, rakjuk szitára, hogy lecsurogjon. Azután meghámozzuk, a magtokot kiszedjük és késsel finomra szétnyomkodjuk egy pléhen vagy üvegtáblán. Most 1 kiló péphez lemérünk 1 kg cukrot, elkeverjük vele és tovább keverés közben, enyhe tűzön forraljuk. Amikor aztán az edény faláról kezd leválni s a belészúrt kanál nyomán nem fut azonnal össze, akkor kész. Ezalatt egy kevés fahéjt, szegfü- és citronát szeleteket teszünk közé, jól elkeverjük és a pépet pléhtokokba öntjük, elsimítjuk benne és kiszárítjuk. Másnap kiborítjuk a tokokból, pléhre rakjuk és még egy kevés ideig szárítjuk. Papiros között a szekrénybe elrakhatjuk.”
Bizony, meglehetősen bonyolult művelet lehetett az előbbi recept elkészítése.
