Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A cukkinit valójában persze régóta használták, kedvelték más országokban, különösen a Földközi-tenger környékén. A legenda szerint Itáliából Medici Katalin plántálta át Franciaországba, ott aztán a „grande cuisine”-nek olyan nélkülözhetetlen hozzávalója lett, hogy például a híres francia zöldséges fogást, a ratatouille-t el sem lehetne képzelni nélküle. A botanikusok szerint egyébként a cukkini valószínűleg Közép-Amerikából származik, ezzel szemben a nálunk viszonylag „új” népszerűségnek örvendő padlizsán – más néven tojásgyümölcs – alighanem indiai eredetű. Ott már ősidőktől fogva termesztik, onnan került át a Közel-Keletre. A XVI. században már az aleppói kertekben is termesztették, de előfordult a Nílus völgyében is.
Nekem a cukkinivel kapcsolatban kellemes gasztronómiai élményem volt nemrégiben egy délfrancia városkában, Carcassone-ban. A panzióban, ahol megszálltunk, a fehér szakállas séf, név szerint Francois Bonnet, „titokban” megtanította egy cukkinifogás készítésére Dani unokámat, s amikor a vacsoraasztalhoz ültünk, az alkalmi szakácsinas piros csíkos kötényben, fején fehér szakácssüveggel szervírozta előételnek a meglepetést. A zöldpaprikaszeletek és a cukkini fokhagymával, feketeborssal, balzsamecettel ízesített együttese nagyon ízletesnek bizonyult, amit nagyapai elfogultság nélkül állíthatok.
Monsieur Bonnet egyébként – nyilván a sikert látva – másnap egy másik cukkinifogással kedveskedett nekünk, mégpedig töltött cukkinivel, amelyben sonkás-gombás-póréhagymás töltelék rejtőzött és reszelt parmezán sajttal volt meghintve. A sütőből azon frissiben, melegen került az asztalra.
Mindez persze csak szerény ízelítő volt a cukkiniből készült ételek sokaságából, amely a francia konyha repertoárján szerepel. „Provence-i módra” liszttel meghintik, majd olívaolajban szotírozzák és főtt rizzsel, paradicsommal meg fokhagymával készítik a cukkinit. „Kreol módra” pedig szalonnazsírban párolják, majd pépesítve, sokféle fűszerrel ízesítve tálalják. De készítik salátának is, olajjal-ecettel. Amellett nélkülözhetetlen kelléke az említett ratatouille-nak is, hogy csak néhányat említsek a számtalan cukkinifogásból.
A padlizsán sokféle módon való elkészítése terén – tapasztalatom szerint – az olasz konyha az éllovas. Sok évvel ezelőtt Anna Gozzetti della Salda, az olasz konyha „nagyasszonya” hívta fel a figyelmemet a szofisztikált ízhatásokra, amelyek az olasz nyelven „melanzana” néven ismert padlizsánban rejlenek. Immár klasszikusnak számító híres szakácskönyvében ennek jegyében szerepel több mint húszféle padlizsán-recept – a különféle töltött padlizsánoktól a „szicíliai módra” készített padlizsánig. Tőle tudom azt is, hogy a padlizsánt, amelyet manapság Itáliában szinte naponta fogyasztanak a legkülönbözőbb fogásokban, igen sokáig mérgezőnek hitték, és csak a reneszánsz korában jöttek rá, hogy ez alaptalan babona. A krónika szerint palermói karmelita szerzetesek merték először megkóstolni, miután hírt kaptak egy keleti országban működő társaiktól, hogy ott baj nélkül fogyasztják. Ekkor ettek belőle ők is és amikor tapasztalták, hogy igen jóízű és ráadásul még csak bajuk sem esik tőle, elkezdték rendszeresen fogyasztani. Példájukkal felbátorították az embereket és idővel a padlizsán mindennapos táplálék lett Szicíliában, majd egész Itáliában. Az itt közölt padlizsánrecept Anna Gozzetti della Saldától származik.
