Édes-bús, külvárosi legenda a századelőről, kiscseléd-romantika, hamisan csengő, érzelgős történet, megindító költészet s még idézhetnénk tovább a szavakat, a fordulatokat. Hányan és hányféleképpen próbálták megfogalmazni Molnár Ferenc színjátékának, a Liliomnak a lényegét.
Voltak, akik szerették, elfogadták, mások ellenérzéseiket hajtogatták, de érzelmek nélkül senki sem közeledett hozzá. Színházi emberek: színészek és rendezők, dramaturgok és irodalmárok igyekeztek tetten érni a Liliom varázslatát. Megpróbálták megismerni, s ennek értelmében színre vinni a darabot. Próbálták megérteni, mi az oka sikerének, mi adja meg mindenféle csalóka mesterkéltség ellenére hitelét, mi az, amiért a színház időről időre előveszi, műsorára tűzi, megpróbálja érvényessé tenni. Hol a játék bájával teremtve bódító hangulatot, hol az „aranyport lefúva róla”, imígyen fosztva meg a rátelepedett hamis hatásoktól, hol tarka álomvilág-keretet teremtve számára, míg máskor tárgyilagos környezetbe utalva fogalmazza meg a színház a maga, éppen érvényes vagy érvényesnek vélt Liliom-képét. De történjék bárhogy, a siker ritkán marad el. A közönség alapjában véve szereti a kis cselédlányt, megrendül szerelmén és hűségén, magával ragadja a különös „művész” hintáslegény, elfogadja az öregedő, férfira és üzletre egyaránt vágyó Muskátnét, s érdeklődéssel figyeli a városi élet züllöttjét, a rossz szellemet, a romlást megtestesítő Ficsurt.
Mesevilág? Valóság? Mind a kettő? Időről időre változik a Liliom-felfogás, a Liliom-értelmezés. Időről időre másként nyúlnak hozzá a rendezők. Ami mégis azonos: hozzányúlnak, nekiveselkednek. Még olyanok is, akikről tán méltán gondolta volna a színházi világ, hogy elkerülik. Aztán mégis hozzáfordulnak, a maguk képére formálják, és nem egyszer bizony bravúros sikert aratnak. Miként két esztendeje Schilling Árpád a Krétakör és a Thália közös produkciójában, amikor a Thália Régi Stúdiójában, mint elmondta, a hely szelleméhez és hagyományához igazodva az egykorvolt Arizona mulatóban vitte színre a „pesti flaszterből nőtt virágszálat”. S a produkció, amely formájában és stílusában a húszas-harmincas évek kabarészínházára igyekezett utalni, s nosztalgiázásra invitált úgy, hogy közben a város kegyetlenségeit akarta felmutatni, azóta is sikert sikerre halmoz. Nemcsak a különböző fesztiváldíjakkal, a szakmai elismerésekkel, de a közönségsikerrel is. S hogy Schilling előadásának – amelyben a fő szerepeket Csákányi Eszter, Láng Annamária, Nagy Zsolt, Péterfy Borbála, Katona László, Rába Roland, Bánki Gergely játssza – mi a titka? A Krétakör Lilioma kegyetlenül lecsupaszított valóságot mutat, egy nagy szerelemről beszél nyersen és őszintén, illúziók nélkül. Mindez látható, érzékelhető, nem mond ellent Molnárnak, épp ellenkezőleg, mintha visszatalálna hozzá, mintha épp Molnár színházának a lényegét teremtené meg, valahogy úgy, ahogy el lehet játszani Molnárt. Vagyis: megmutatja, ma így is el lehet játszani Molnárt.
A Krétakör Lilioma ma, július 18-án is látható a Szentendrei Teátrumban, a Városháza udvarán.
Szöveg a képhez:
Liliom, a hintáslegény (Nagy Zsolt) és Juli, a kis cselédlány (Láng Annamária) szerelméről nyersen, illúziók nélkül szól a Krétakör előadása (Fotó: Erdély Mátyás)
