Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mindjárt reggelivel kezdtük a „felfedezést”, mégpedig egy nem mindennapi helyen. Chiusure városka bencés kolostorát az tette nevezetessé, hogy az Oliveto Maggiore nevű hegyen emelkedő épületben és környékén készültek A rózsa neve című Umberto Eco-regényből készült film felvételei. Szerencsére a film végén fellángoló tűzvészben csak a kulisszák semmisültek meg, nem az igazi kolostor, így az épségben maradt épület szomszédságában, hangulatos könyezetben reggelizhettünk a Trattoria Paradisóban, ahol is a fogadósné - amint a kecskelábú asztal mellett elhelyezkedtünk - máris hozta a sonkát, a kecskesajtot és megkérdezte, hogy milyen bruschettát kívánunk - fokhagymást-e vagy paradicsomost? Mind a kettőből kértünk persze, és jól jártunk, mert kiderült, hogy az „egyszerű” fokhagymás bruschetta pirított kenyérszeletekből áll, amelyeket fokhagymával jól bedörzsölnek, sóval, borssal fűszereznek és olívaolajjal szervíroznak, illetve, ha az ember kívánja, paradicsommal is. Így idei, édes, finom paradicsomot is kaptunk a bruschettához.
Továbbhaladva, nyárson vagy roston sülő húsok illata fogadott mindenfelé, de mi útközben ellenálltunk a csábításnak és - mivel nagyon meleg is volt - csak egy salátát kaptunk be déltájban valahol. Ám estefelé, amikor kellemesen hűvös szellő kezdett lengedezni a dombok felől és közel jártunk már Sienához, elcsábultunk és megálltunk vacsorázni Lucignanóban.
Szerencsénk volt, mert a trattoriában, ahová betértünk, éppen bistecca alla fiorentina készült, márpedig a bifsztek firenzei módra nem terem minden bokorban. Mint signora Anna, a fogadósné - aki egyben a szakácsnő is - elmagyarázta, kizárólag fiatal állat húsát szabad hozzá használni, s a bifszteknek körülbelül két centiméter vastagnak kell lennie. Hál'istennek, aznap éppen kapott alkalmasat, így tanúi lehettünk, amint gondosan a parázs fölött átmelegedett rostra helyezte a húst (amit szigorúan tilos „kiverni”, jegyezte meg), majd addig hagyta sülni, amíg éppen szép színt kapott. Akkor átfordította a hússzeletet a másik oldalára és csak a sütés legvégén sózta-borsozta meg. „Sosem szabad előbb fűszerezni - magyarázta -, attól pedig a Jóisten mentsen meg mindenkit, hogy olajjal megkenje!” A firenzei bifsztek, a hozzá készített zöld körettel együtt, amelyet mellé adott, így valóban felségesnek bizonyult. A lelkes fogadtatás nyomán, amelyben a firenzei bifszteket részesítettük, signora Anna beavatott néhány további toszkán fogás készítésének titkaiba is. Nekem különösen a sonkás bab és a toszkán módra készült tyúk receptje tetszett meg - ezeket közlöm itt.
