Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A saláta termesztése már az Árpád-korban jelentős volt Magyarországon és ez később is fennmaradt. Lippai János XVII. századi „Posoni kert”-jében így ír: „Ennijhány féle a saláta, de kivált-képpen két közönséges különbözés vagyon köztük. Egyik együgyű, avagy paraszti, a másik fejes, avagy tellyes.”
Ami a saláta elkészítését illeti, egy ugyancsak igen régi közmondás szerint ahhoz négy személy szükséges: egy pazarló, aki az olajat adja, egy fösvény, aki az ecetet szolgáltatja, egy bölcs, akitől a só származik és egy bolond, aki az egészet összekeveri. A saláta a hagyományos magyar konyhában többnyire nem önálló fogás, hanem különféle sós ételek – elsősorban húsok – elmaradhatatlan kísérője. Ebben a minőségében sokféle, ízletes változatával lehet találkozni a régi magyar szakácskönyvekben. Bornemisza Anna fejedelemasszony XVII. századi receptjei közt a fejes saláta elkészítésének tíznél többféle változatával találkozunk. Egyikük szerint „a fejes salátát vízben fonnyasztva hűtsd meg. Csináljad ecettel és olajjal. Hintsd meg nádmézzel.” Egy másik: „Végy salátát, fonnyaszd meg, hűtsd le. Főzd tehénhús lében írósvajjal.” Mindkét receptben feltűnik a mai olvasónak a „fonnyasztás”. Azt jelentette ez, hogy a saláta leveleit a készítés során forró vízzel leöntötték – „fonnyasztották” –, ami azóta kiment a divatból. Mindazonáltal vannak falvak – például Zalában –, ahol ma is ily módon készítik a salátát, s mint mondják, igen jóízű. Érdekes a „nádméz” szerepe is: alighanem ennek maradványa, hogy nálunk ma is sokan tesznek egy kevés cukrot a salátalébe, ami a saláták őshazájában, a mediterrán országokban semmiképpen nem szokás. Némi kutatás révén sikerült felfedeznem egy „földrajzi vonalat” is, amely elválasztja egymástól a két ízlésvilágot. A híres Sacher-féle szakácskönyv szerint Bécsben a háziasszonyok némi cukorral ízesítik a salátát, azonban egy bizonyos vonaltól nyugatra, amely Salzburg környékén húzódik, ez a szokás már teljesen ismeretlen. Lehet, hogy tőlünk vették át a szokást a bécsiek?
Nem állhatom meg, hogy ide ne iktassak egy izgalmas tavaszi salátát, Czifray István mesterszakácstól, 1840-ből: „Moss meg e végre nem rég ültetett gyenge salátát, kötött salátát, gyenge haraszt káposztát, s apró fiatal veres hagymát, vegyíts közbe egynéhány ibolyát, kulcsvirágot, sárga vagy kék violát, egynéhány hónapos virágot és tárkony leveleket, törj össze egynéhány keményre főtt tojásszéket, öntsd meg a salátát provincziai olajjal, ecettel és czukorral. Czukor helyett sót is vehetsz.”
Nem folytatom a régiek idézését – inkább néhány fejessaláta-receptet adok közre itt, Erdély, India, Spanyolország ízeit idézi fel konyhájában a kedves olvasó, ha elkészíti őket!
