Hol van már az az idő, amikor a munkáskerület teátrumának nevezett József Attila Színház Kertész Ákos Névnapjával okította, figurázta ki azokat, akikről szólt, akikhez beszélt. Névnapi muriba vitt a darab, munkások közé, akik önfeledten vidámkodtak, s még önfeledtebben fojtották sörbe álmaikat, szenvedélyeiket, érzelmeiket. Azóta eltelt harminc esztendő, s immár a kispolgári allűrök sem idegenek a József Attila Színháztól. A névnapi ünnepséget születésnapira cserélték, a munkáskörnyezet átköltözött a Síp utcába, s ezzel együtt persze a társadalmi környezet is megváltozott. Öreg és kevésbé öreg zsidók, a körfolyosós életbe beszűkült kispolgárok, széllelbélelt ifjoncok kergetőznek itt egy születésnapon, az elrejtett, valószínűleg sosemvolt vagyon és egy jobb lakás reményének ürügyén.
Íme a kispolgári, Síp utcai magyar valóság. Legalábbis ahogy Horváth Péter látja. Hogy a tavalyi vígjátékverseny győztese kinek akar emléket állítani a Kilencen, mint a gonoszok című vígjátékkal, az nem derül ki, ám aligha kétséges: a hetvenöt esztendős, a tórát rejtekhelyen őrző Fekete Salamon egykori lámpa- és csillárkereskedő alakja - Sztankay István játssza keserű humorral, iróniával és szeretettel - létezett Horváth Péter életében. A kiállhatatlan, örökké zsörtölődő, gyűlölködő, mindennel és mindenkivel elégedetlen, mindenkiben hibát kereső, ám valami különös titkot őrző öregember egyszerre magával ragadó, szánni való és iszonyatos. Ahogy minden igyekezetével, elszántan gyötri családját, de ahogy pontosan érzi, hogy a család sem kíméletesebb, ha a képzelt kincsről van szó. Példázza ezt veje - Mihályi Győző -, amint a falat tapogatja, ütögeti, hátha megtalálja azt, amiről igazán nem is tudja, micsoda, s próbálja mentegetni a feleségét, az öreg lányát - Vándor Éva -, amiért az nem tért haza hivatalos útjáról Lengyelországból a mama temetésére, hogy azóta is viselje a szemrehányásokat. Mindez maga a mindennapi élet. Aztán ott vannak a szomszédok: az érzéki örömökre és a jobb lakásra vágyó asszony - Kocsis Judit -, s a férje - Besenczi Árpád -, akit a vágyakozó szomszédasszonynál is jobban érdekel Schrödinger kvantummechanikája. Akadnak persze ebben a társaságban jobbak is. Mindenekelőtt a logopédia és a nagypapa szeretete közt ingázó unoka - Ullmann Móni -, aki váratlanul akad párjára a kórházban szolgálatot teljesítő fiatalember, a Sándor névre hallgató „nővérke” - Sághy Tamás - személyében. Ebbe a kispolgári valóságba csöppen váratlanul a másik öreg zsidó, aki önmagát, egész addigi sorsát, életét, vallását is elvesztette valahol a Tolbuhin körút táján. Bodrogi Gyula visszatérve egykori sikereinek színhelyére, mondhatnók, hazatérve a József Attila Színházba, remekel.
S míg ők nyolcan, zsidók és filoszemita nem zsidók egymással kergetőznek, egymással járatják a bolondját, természetesen megérkezik az antiszemita munkásember - Háda János -, úgymond ahol zsidók élnek, ott muszáj lenni legalább egy antiszemitának is.
Immár kilencen vannak. S valóban mind fergetegesen és kacagtatóan, kesernyésen és szeretni valón gonoszok - az író és a darabot színre vivő rendező, Léner Péter akarata szerint.
Róna Katalin
Róna Katalin