Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ezredforduló gondolkodó embere számára, mondhatni, kötelező önismereti olvasmányt jelent a Geographia Kiadó újdonsága, amely az iszlám világáról a National Geographicban megjelent tudósításokból és fényképekből sorakoztat fel gazdag válogatást. Az első írás 1910 októberében, az utolsó 2001 decemberében jelent meg. A könyv mintegy közelképek segítségével ad betekintést e világ XX. századi sorsának alakulásába, azokba a tényezőkbe, amelyek meghatározzák az iszlám népek mai sajátosságait és magatartását. Önismereti olvasmány – mondhatjuk joggal –, hiszen napjainkban a Föld népességének ötöde tartozik az iszlámhoz, ezért ha őket nem értjük, nem érthetjük meg a világot, amelyben élünk. Önismereti olvasmány, mert felmérhetjük általa, hogy mennyit tudunk és mennyit nem tudunk, mennyi téveszmét táplálunk embertársainkról, akik mindinkább megkerülhetetlen társbérlőinkké válnak e „globális faluban”. És egyfajta túlélési gyakorlat is ez az olvasmány, hiszen nem ismerni az iszlám gondolkodást több, mint műveletlenség – ez végzetes hiba, amelyért drágán fizetünk. Súlyos és véres bizonysággal szolgált erre sok más mellett az elmúlt század második felének számos konfliktusa, amint arra is, hogy az iszlám híveinek eltökéltségét nem lehet csendőrmódszerekkel megtörni. Mint az összeláncolt raboknál, a túlélés egyetlen esélyét, tetszik vagy sem, mindannyiunknak az együttműködés kínálja, ehhez pedig értenünk kell egymást.
Tudnunk kell, hogy napjainkban az iszlám sokkal inkább meghatározza népeinek egész életét, magatartását, annak minden vonatkozását, mint a kereszténység a magáéit. Az alapelvek egyszerűek, világosak és kőkemények. A miénkkel ellentétben az iszlám gondolkodás nem válik szét világi és vallási szférára és főként nem korlátozódik a hitbéli dolgokra, hanem az élet minden területére egyaránt érvényes és kötelező magatartási szabályrendszert jelent. Ennek szerves része a jogrend is, amelynek meghatározó elvei és szabályai kinyilatkoztatásból származnak. Törvényei nem kötődnek földi jogalkotó törvényen/hivatalon alapuló tekintélyhez, hanem forrásuk a Próféta tanítása, az ő ítéletei és példamutatásai, ezért abszolút érvényűek és főként megkérdőjelezhetetlenek. Egyaránt szabályozzák az emberek viszonyát istenükkel, valamint egymással, a követendő etikai és társadalmi normákat, és azt is, amit a nyugati felfogás polgári, illetve büntetőjogként kezel. Ahol pedig a fejlődés nyomán olyan kérdések, problémák merülnek fel, amelyekre a kinyilatkoztatott elvek, szabályok közvetlenül nem adnak útmutatást, a muszlim jogtudósok joga és feladata, hogy azokat értelmezés segítségével ezekre is kiterjesszék.
Minden muszlim jól tudja, hogy vallási öröksége közös a judaizmussal és a kereszténységgel. Számára az iszlám jelenti mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott Ádám és Noé, Ábrahám és Mózes előtt, és amire Jézus tanított. Mohamed próféta e tanításokat teljesítette ki és emelte a legmagasabb szintre. Ábrahám és fia, Ismaél, Mohamed próféta ősei építették Allah dicsőségére a szent Kábát, és Ábrahám rendelte el a muszlim lét ma is egyik legszentebb intézményét, a zarándoklatot.
Igen karakteresek az iszlám gazdasági elvei is. Minden vagyon Istené, az emberek és cégek csak kezelői annak, akiknek ebben is maradéktalanul be kell tartaniuk a vallás előírásait. Mindenkinek, aki tevékenysége révén haszonhoz jut, abból meghatározott részt a közjólétre, jótékonyságra kell fordítania. Az igazságosság és egyenlőség nem követeli meg a javak egyenlő elosztását, de az iszlám államnak kötelessége biztosítani polgárai számára, hogy a szegények is képesek legyenek méltósággal és megelégedettséggel élni szellemi és anyagi életüket.
A válogatás eleje nagyrészt már letűnt világba visz vissza: Irán asszonyai 1910-ben, utazás Mekkába, hárem Bagdadban 1914-ben, Afganisztán mindennapjai 1921-ben, egy Nílus-menti utazás 1922-ben. A mából visszatekintve úgy érezzük: régi békeidők, de azt is megértjük, hogy az érdekeltek aligha kívánnák vissza.
Ezután az életképek mellett felerősödnek a vér és a gyász színei.1925-ös tudósítás az egymásnak feszült görögök és törökök közös nemzeti tragédiájáról, a lakosságcseréről, amely kétmillió embert szakított ki otthonából. Izrael 1950-ben, háború után és az eljövendő konfliktusok árnyékával a horizonton. Egy 1954-es írás a kazahok meneküléséről Kínából, benne közelkép egy harcos, büszke népről. Algéria 1960-ban.
Sokatmondó címek a következő részből, az 1972–1987 közötti időszakból: Kard és ima, Arab Világ Rt., Fegyverben az iszlám világ, Pakisztán két tűz között. Ugyanitt egy nagyon emberi tudósítás Jeruzsálemről, mekkai zarándoklat testközeli leírása 1976-ból, és egy amerikai keresztény nő beszámolója a nők életéről a muszlim világ egyik legkonzervatívabb társadalmában, Szaúd-Arábiában, ahol „a fátyol mindent elfed”.
És az újabb írásokban az iszlám világ újabb problémái, feszültségei. Palesztinok 1992-ben, egy talán kissé részrehajló tudósításban. Ebből még inkább megértjük, hogy az öngyilkos palesztin merénylő végső soron éppúgy áldozata a cinikus nagypolitikának, a térségbe eleve és aligha szándéktalanul beépített konfliktusnak, mint a zsidó, akit meggyilkol. Keserves béke Afganisztánban belviszályok közepette a szovjetek kivonulása után, Irán a forradalom évei múltán, Kashmír az ellentétek csapdájában, szemtanúként Irakban nyolc évvel az öbölháború után, Kadhafi Líbiája 2000 őszén, Indonézia keserveiről 2001-ből. És végül egy írás, amelynek egyik főszereplője Oszama bin Laden.
Osman Péter
