Különleges passzióval szorgalmazta nagyszabású művészregénye formai változatosságát a világhírű esszéista Susan Sontag, amikor arra szánta rá magát, hogy a nagy lengyel színésznő, Maria Dombrowska életének egy fontos szakaszát bemutassa. Könyvének (Amerikában, Európa Könyvkiadó) mind a kilenc fejezetét a (hagyományos) prózairodalom más-más alműfajában fogalmazta meg. A gondos leírástól a színes naplójegyzeteken és a levelezésen át a szabad képzettársításig meg a drámai monológig, változó szemszögből követhetjük nyomon a különleges kalandnak és művészi kihívásnak egyszerre nevezhető téma kibontakozását.
A virtuóz megoldásokban bővelkedő mű arról szól, hogy az asszony és barátai (köztük a kiváló regényíró, Sienkiewicz) az 1870-es években elhatározzák: otthagyják a szabadsághiányos lengyel hazát és kommunát szerveznek Kaliforniában, az akkor divatos fourier-i utópizmus szellemében. Miután megannyi hasonló kísérlethez hasonlóan ez az amatőr vállalkozás is balul üt ki, a társaság szétszéled. A színésznőnek pedig újra kell kezdenie pályáját, az otthonihoz képest merőben más szervezési feltételek mellett és teljességgel eltérő ízlésű publikum előtt. A próbatételeket a szilárd jellemű nő sorra kiállja. Amerikai sikerei tanúsítják, hogy a valódi színművészet mind a nyelvi akadályokon, mind a kultúrák különbözőségén diadalmaskodik, ha a képviselője igazi tehetség, s magával ragadóan közvetíti a klaszszikus dráma örök érvényű mondanivalóit.
Sontag elővigyázattal elevenítette meg hősnője karakterét. Nem mismásolta el, hogy zseniális szerepjátszóval van dolgunk, aki a színpadon keresztülviszi akaratát: mindig olyan jellemet formál meg, amilyennek a szerző által megírt figurát elképzeli. Miután elsősorban művész, magánéletét alárendeli a magasabb rendű feladatoknak. Kapcsolataiban, szerelmeiben független marad, hogy energiáit befolyásolhatatlanul fölhasználhassa a minőségi hatás, a maradandó közönségélmény elérése érdekében. Alapvető önállósága mellett sem önző azonban. Készsége a megértésre, szánalomra, együttérzésre a döntő pillanatokban a privát ügyekben is helyesen működik.
Ezt az ideálisnak mondható, árnyalt színészi és női jellemrajzot persze nem „direktben” tudatja velünk az író. Az elejétől a végéig olyan helyzeteket teremt, amelyekben abszolút főszereplője véghezviheti a rátermettségét és rokonszenves lényét igazoló cselekedeteket. Mellette a többiek elhalványodnak. Talán csak főnemesi származású második férje az, akiről (levelei alapján) elhisszük, hogy rendíthetetlensége és következetessége révén méltó ellenpólusa feleségének, miközben jó tulajdonságaik kiegészítik egymást.
Megragadó az a tárgyi pontosság és színháztörténeti bennfentesség, amivel Susan Sontag hitelesíti az akkori Amerikában zajló történéseket. Nem hagyja cserben arányérzéke sem. Akármennyi ismeret van a birtokában, csak azt a tudásanyagot használja fel, amennyi az adott események érzékeltetéséhez elegendő, így tágas teret hagy az olvasó szárnyra kelő fantáziájának.
Iszlai Zoltán
