Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Volt egyszer egy észt kislány, aki már a narvai óvodában nagy kedvvel faragott, rajzolt, gyurmázott, s az iskolában is kitűnt tehetségével. Valami nem stimmel veled – mondta a barátnője. Pedig csak a tehetség kért utat magának. Elena Klusina kibontakozását textilmérnök szülei minden módon segítették. Művész barátoktól festeni tanult, de a moszkvai textilakadémia elit iparművészeti tagozatára csak az ötödik próbálkozásra sikerült bejutnia. Először a művészeti tanulmányok hozták Magyarországra, azután a szerelem. Az Iparművészeti Főiskolán diplomázott 1987-ben gobelinesként. Tallinba visszatérve kényszerpályára került: textilmenedzser és magyar–angol–orosz–észt tolmács lett. Csakhogy hiányzott a pesti levegő, és 1988 nyara újra Magyarországon találta. S rátalált Köteles János elektroműszerész is, akivel azóta boldog házasságban él.
Eleinte itt is tolmácsként dolgozott és gobelint szőtt egy kisszövetkezetnek. Néha rajzolgatott. És – ötévenként – gyerekeket szült: Márta Esztert és Magdaléna Stefániát. Rajzot és festést tanított a Pataki Művelődési Házban, s újra előkerült a rajzmappa – de már új otthonukban, amit a két kezükkel építettek. Téglapucolás közben pihent a múzsa, de azután Léna újult erővel, nyakig merült a művészetbe. „Mindent ki akarok próbálni, mert alkotni csak úgy lehet, ha van célja az embernek.”
És Köteles Lénának zavarba ejtően sok célja van. Otthon rajzot, festészetet tanít (minden tanítványát felvették a főiskolára), közben az Észtországban igen elterjedt selyemfestészetet, a hideg batikot megújítva len- és pamutvászon alapra álmodik pompázatos növényeket, virágokat. „Becsukom a szemem, és látom, mit kell megfesteni.” A keretre feszített vászonra benzin és gumiragasztó keverékével festi fel a kontúrokat, azután kitölti színekkel: kedvence a sárga, a narancs és a piros, de szereti a zöldet és a kéket is. Feketét ritkán használ. Nagy kedvét leli az akvarellfestésben. Fából faragott fejű és kezű, batikolt kelmébe öltöztetett hangulatbabái közé hét hónapja egy élő is érkezett: Dorottya.
Első ízben 2000-ben lépett nyilvánosság elé: a narvai honfoglalás-kiállításon – észtek és oroszok között „egyetlen magyarként” – jurtát formázó, festett népi motívumos, májusfaszalagos textilszobra nagy sikert aratott. Ugyanez év őszén első igazi hazai kiállításán a Kőbányai Szabadidő Központban hangulatbabáit, idén januárban a Pestimrei Művelődési Házban gobelinjeit láthatta a közönség. Kísérletező kedvét a szitafestékkel, filmsimítóval színes pamutra készített rovás- és tibeti imaírás-utánzatok, az ősi keresztény jelkép-képek sikere csak tovább növelte. „Tetszett az embereknek. Megértették, azt érezték ki belőle, amit akartam: minden képbe becsempészni egy kis napfényt.”
„Az embernek ott jó, ahol rásüt a nap” – vallja. Március 8-án 17 órakor a Bárka Színház kávézójában nyíló kiállításán meggyőződhetnek róla: Köteles Lénának annyi napsütés jut, hogy még vissza is sugározhat belőle. Nekünk, tárlatlátogatóknak.
Hegedűs Eszter
