Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Ernst Lajos műgyűjteményének története az 1880-as évek végétől az 1930-as évek végéig ível, eszmeileg azonban a XIX. századhoz kötődött és kizárólag magyar vonatkozású volt. Ő maga így ír erről: „Már kora ifjúságomban is csak az lelkesített, ami magyar volt. Ez az érzésem abban nyilvánult meg első sorban, hogy minden magyar vonatkozású tárgyat, amit képeslapban láttam, kivágtam és összegyűjtöttem. Tizenöt éves koromban már jól ösmertem a pesti régiségkereskedőket, akiket gyakran felkerestem. Kezdtem litográfiai lapokat és metszeteket vásárolni. Szorgalmasan eljárogattam a Nemzeti Múzeumba, ahol elsősorban a képtárban levő magyar történeti képek ragadták meg a figyelmemet.”
Gyűjteménye halála után, 1939-ben szétszóródott, egy része eltűnt, de viszonylag sok tárgy került köz- és magángyűjteményekbe. Most ezeket próbálja összeszedni Róka Enikő, a kiállítás egyik kurátora, akitől Ernst újjáélesztésének ötlete ered.
Ernst 1872. április 20-án született az Üllői út egyik régi házában. Apja Ernst Mór, zsidó származású lisztkereskedő volt, vagyonos vállalkozó és több bérház tulajdonosa az Üllői út környékén, de a pesti pletyka uzsorásnak tartotta. Mindenesetre Ernst Lajos apja vagyonából kezdte meg a műgyűjtést tizenhat éves korában, bár ezt családja nem nézte jó szemmel, úri passziónak tartotta. Az ifjú rajongónak kezdetben ágya alatt kellett rejtegetnie gyűjteményét és köpenye alatt hazacsempésznie újabb szerzeményeit. Mindenesetre az apa, minden rosszallása ellenére, még 1912-ben, az Ernst Múzeum felépítésekor 100 000 korona kölcsönt adott fiának.
Ernst Lajos már 22 éves korában elismert gyűjtő volt és a Batthyány, Zichy, Andrássy és Esterházy családok mellett ő is kölcsönzött a millenneumi kiállításhoz. Valószínűleg ekkor vált számára világossá, hogy a műgyűjtés segítségével felemelkedhet a társadalmi ranglétrán, nevet, rangot szerezhet. Később Petőfi-gyűjteményének kölcsönzéséért konkrétan nemességet kért cserébe. Nem kapta meg.
1898-ban a Vasárnapi Újság különszámot szentelt az Ernst-gyűjteménynek (ez nagyon nagy dolog volt abban az időben is), amely ekkor politikai és művészportrékat tartalmazott, a Petőfi-kollekciót, kéziratokat, Barabás és Orlai Petrics Soma képeit, magyar művészek önarcképeit, amelyeket gyakran nem is a nyilvánosság elé szánt alkotójuk, és amelyeket egyenest a műteremből vásárolt Ernst, mint például Székely Bertalan fiatalkori önarcképét. Irodalmi és politikai humorisztikus rajzok (Jankó János munkái), metszetek és viseletképek mellett historizáló festmények, metszetek és grafikák is a gyűjtemény részét képezték, amely később aztán színháztörténeti anyaggal és néhány iparművészeti tárggyal, ötvösművekkel, kerámiákkal bővült.
1901-től a Nemzeti Szalon igazgatója és ezen tevékenységéről még azok a kritikusai is elismerően nyilatkoztak, akik a gyűjteményét kifogásolták azon az alapon, hogy nem esztétikai, hanem tartalmi szempontok alapján gyűjt. A gyűjtemény nyilvánossá tétele egy állandó kiállítás keretében már ekkoriban felmerült, a városligeti Palme házat szerette volna kibérelni, de a fővárosnak más tervei voltak, mint ahogy a Városliget környékén Ernst által kinézett más ingatlanokkal is. Így végül Ernst Lajos belátta, hogy ha múzeumot akar létesíteni a gyűjteményének, akkor legjobb, ha maga emel egy épületet. A Nagymező utcai kiszemelt telek két saroknyira volt a Japán kávéháztól, amelynek művésztörzsasztalánál gyakran üldögélt. 1912-ben megnyílt a múzeum, ami a budapesti kulturális élet egyik központja lett, és ahol aztán az első budapesti rendszeres árverések is helyet kaptak.
Csakhogy a harmincas évektől Ernst egyre mélyebb gazdasági krízisbe került és a gyűjtemény eladásának gondolatával is foglalkoznia kellett. Mivel egy ilyen speciálisan magyar anyag iránt külföldről nem várhatott érdeklődést, többször is megpróbálta felkínálni az államnak megvételre, ám a tárgyalások sikertelenül végződtek és Ernst 1937-ben öngyilkos lett: egy a Fészek Klubban átkártyázott éjszaka után a Dunának ment. A Nemzeti Múzeum kiszemezgetett néhány tárgyat, a Petőfi-anyag a Petőfi Irodalmi Múzeumba került, a gyűjtemény többi részét pedig fia, Ernst Endre árverésre bocsátotta. Az aukción „a közönség távolmaradt, a múzeumi vezetők vették meg az érdekesebb műtárgyakat” – számolt be az eseményről Az Újság. A múzeumok vásárlásainak köszönhetően a gyűjtemény egy része különböző közintézmények anyagát gazdagítja a mai napig. Másik része – például egy nagyobb művész-arcképgyűjtemény – magántulajdonba került, némely darabjai aukciókon ma is felbukkannak.
Jankó Judit
