Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Rég volt ekkora sztárfelvonulás, legalábbis ami a férfiakat illeti: George Clooney, Matt Damon, Andy Garcia, Brad Pitt és csak úgy mellékesen a tegnap csillaga, Elliott Gould. S hogy a férfi nézők se maradjanak kielégítetlenül, Julia Roberts is ott van a főszereplők között. A rendező pedig Steven Soderbergh, aki huszonhat éves korában, viszonylag olcsón készült első filmjével, a Szex, hazugság, videóval elnyerte a Cannes-i fesztivál nagydíját, az Arany Pálmát.
Az előjelek tehát igen ígéretesek. Az eredmény már korántsem ilyen gazdag. A Tripla vagy semmi egészében meglehetősen sablonos, már sokszor volt és még sokszor lesz históriát dolgoz fel. Lényegét tekintve a Robin Hood-téma egyik, sokadik változata. Röviden szólva: összeáll egy csapat törvényen kívüli, hogy az adóhivatal helyett ők fejjék meg az ádáz, de a törvényesség látható határain belül működő gazembert. Valamikor, ugyanezeken a hasábokon kifejtettem, hogy általában nem szeretem, ha egy filmben a bűnözőknek kell drukkolnom, de ez esetben szívesen állok a rablók oldalán. Az Andy Garcia által játszott kaszinótulajdonos olyan tenyérbe mászó pimaszsággal regnál a maga szemétdombján, hogy örülök, ha a kedves George Clooney, Brad Pitt és csapata az én nevemben is elégtételt vesz rajta. Különösképp, ha mindez egy vértelen, öldöklés nélküli, lényegében szelíd komédiában zajlik le, mint a Tripla vagy semmi története során.
S ha mindez még meg van fejelve egy kis személyes konfliktussal, egy szerelmi vetélkedővel, ami Julia Roberts körül zajlik, persze nekünk tetsző happy enddel, az még csak tovább színezi a kellemesen előadott, fordulatos, éppen csak a szükséges mértékig izgalmas históriát.
Igazán kellemes film tehát ez a Tripla vagy semmi. Csupán egyetlen dolgot nem engedélyez a néző számára: a gondolkodást. Mert ha ezt teszi, óhatatlanul felötlik benne, hogy ugyan honnan van ezeknek a csóró rablóknak, a börtönből épp hogy kijött vezérükkel az élen annyi pénzük, amiből beszerezhették azokat a méregdrága, szupermodern kütyüket, amiket felhasználnak a rablás végrehajtásához. Hiszen ezek, józan ésszel végiggondolva, belekerülnek annyiba, amennyiből valamennyien tisztességesen megélhetnének. Meg akár azon is, hogy öröm-e visszakapni azt a nőt, aki éppen a baj idején, hát nem éppen a szerelem illendő szabályai szerint döntött, s így tovább.
De hát a kommerciális filmgyártásban egy-egy alkotás aligha alkalmas a realitás kendőzetlen megismertetésére, s még kevésbé már-már filozófiai kérdések igaz felvetésére. Bevallott célja szerint szórakoztatni akar, kellemes időtöltést kínál. S ha ezt, mint ez esetben, még vér és brutalitás nélkül is teszi, akkor aligha vethetünk bármit a szemére. Ezt ígérte, ezt adta. Ennyi az egész.
Bán Róbert
