Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bálint Ferenc, a Newport „lelke” immár 11 éve szervez árveréseket. Sokáig hanglemez-katalógusokat is készített. Idáig csak a dzsesszlemezekre fókuszált, mostantól blues is szerepel a kínálatban, mert már érdemes azzal is foglalkozni. A Teliholdban indított 50 tétel 180 ezer forintos bevételt hozott. A legmagasabb ár, amit egy lemezért fizettek, ez alkalommal 15 ezer forint volt. - Nagyon nyomottak a magyarországi árak -, mondja Bálint - megálltak valahol a hét-nyolc évvel ezelőtti szinten, Amerikában viszont ezalatt megduplázódtak. Az amerikai katalógusokban 300 dollárra értékelt Gil Melle dzsessz-szaxofonos lemezét itthon 25 ezer forintért lehetett eladni. Ennek a lemeznek külön érdekessége, hogy a címke körül van egy vájat, amely kormeghatározó is, mert ezt csak 1957-ig gyártották így. Ugyanakkor árrobbanás előtt állunk, a fekete lemezek most válnak régiséggé, ráadásul a számuk egyre fogy és például Németországban már elkezdett felfelé kúszni az értékük. Ha egy gyűjtő talál valamit, már hajlandó akár sok pénzt is áldozni érte, mert fél, hogy ez az utolsó alkalom, amikor megszerezheti. Ez a félelem pedig mindenképpen árfelverő tényező. Másik ilyen drágító ok az Európába vásárolni átruccanó japán gyűjtők kereslete, akiknek semmi sem kerül túl sokba.
A komolyzenének még mindig nincs igazi gyűjtői köre, de a japánok azt is veszik. A fontos lemezek Amerikában és Nagy-Britanniában jelentek meg, ám aki harminc éve foglalkozik a vinillemezekkel, annak ezek már „zsákban” vannak, így egy új trend alakul ki: kezdik felfedezni az esetleg kis példányszámban kiadott, igényes, különleges európai zenéket.
Magyarországon a gyűjtői kör nagyobb része vidéken él, és több kezdő gyűjtő is van. A „hifisek” azokat a 33-asokat próbálják összeszedni, amelyeket kiadtak reprintben is. Vannak, akik a „japán lemezeket” gyűjtik, azokat, amelyek a hetvenes években jelentek meg, kizárólag egyszer, és régebbi felvételek technikailag feljavított minőségű változatai.
Szinte minden megkapható egyébként CD-n, itt a gyűjtőknél általában nem a zene birtoklása a lényeg, hanem az az élmény, amit a digitális lemezek nem adnak meg. Ezeket a mikrobarázdákat régi és kiváló minőségű hifiken hallgatják, és egy emberként vallják, hogy az elmúlt húsz évben a hifiket is hozzárontották a CD minőségéhez, így kizárólag régebbi felszereléssel és csöves erősítőkkel érdemes zenét hallgatni, és akkor térélményhez juthatunk, mélységükben is érezzük a zenészek elhelyezkedését.
Aki kíváncsi erre az érzésre, és fekete lemezeket szeretne gyűjteni, az vegye meg valamelyik antikváriumban Degrel Lászlónak, az egykori hanglemezgyár hajdani főmérnökének 1978-ban kiadott Lemezjátszók és hanglemezek című alapművét. Legközelebb március 14-én tart aukciót a Newport.
J. J.
