Paleosz-Epidaurosz – mint nevéből sejthető – ama híres Epidaurosz szomszédságában található, ahol a híres ókori színház áll: mint évezredekkel ezelőtt, ma is Szophoklész, Euripidész és más görög klaszszikusok drámáit játsszák ott nyári estéken, mintha közben megállt volna az idő. Alighanem ezért éreztem, hogy az egész környékre ma is a klasszikus kor nyomja rá bélyegét: a nők olyan büszke tartással viszik fejükön a teli kosarat, mint a régi görög vázaképek asszonyai, a férfiak tartása komoly, méltóságteljes, mintha most léptek volna elő az Iliászból. De mindenki nyomban megenyhül és mosolyogni kezd, mihelyt szólsz hozzájuk, mert a klasszikus vendégszeretet is él még errefelé. Konsztantinosz mester úgy fogadott, mint valami régi jó barátot, még közös nyelvet is találtunk, mert ifjúkorában a nápolyi Di Lauro-flotta egyik hajóján volt matróz és eközben az olasz nyelv is ráragadt.
„Mit hozzak inni? – kérdezte Szilviára mutatva –, a hölgynek nyilván valami édeset. Neked viszont recinát.” Ajánlatának első felével egyetértettem. De a recina gondolatától nem voltam elragadtatva. „Inkább valami száraz fehér bort szeretnék – mondtam védekezőn. – Athénban igen jót ittunk, kioszi bor volt, ha jól emlékezem.” Konstantinosz legyintett: „Az jó volt Athénban – mondta –, de itt az én sült halamhoz recinát kell innod.” Belenyugodtam a megváltoztathatatlanba és végül nem bántam meg. Kezdeti ellenérzésem fokról fokra megszűnt a recina kortyolgatása közben. A szokatlan, érdes íz, amelyet a borba vegyített gyanta okoz, egy idő múlva megszokottá, egyenesen kellemessé válik. Sajátos pikantériát kap a bor tőle, és jól festi alá a görög konyha ízeit.
Konsztantinosz egyébként nemcsak a bor ügyében adott tanácsot. Ő beszélt rá arra is, hogy a salátát, amit a sült halhoz rendeltünk, ne körítésnek, hanem önálló fogásnak fogyasszuk. „Nem akármit készítek nektek – mondta sokat sejtetően. Olyan görög salátát kaptok, amihez foghatót még nem ettetek soha!
A dolog jelentőségének megértéséhez tudni kell, hogy a görög salátának csak a neve hangzik ilyen egyszerűen, valójában gyűjtőfogalom, a saláták sokaságát foglalja magában, s mindegyiknek másfajta jellegzetessége, árnyalata van. Másképpen készítik a Peloponnészoszon és másként a hegyek között, más ízekkel gazdagítják Mikonosz szigetén és másokkal Delphoi környékén, ahol az olajfaligetekben a legjobb ízű olívabogyók teremnek. Nos hát, Konsztantinosz olyan görög salátát készített, amely magában foglalta a termékeny öbölvidék minden ízét, illatát. A két alapvető kellék – a kecskesajt és az olívabogyó – természetesen nem hiányzott belőle. Ám Konsztantinosz nem egy, hanem háromféle sajttal „alapozta meg" a salátát: az egyik testes, kemény sajtféleség volt, a második könnyű, likacsos, a harmadik a mi liptóinkra emlékeztető, zsönge, kenhető.
Halász Zoltán
