Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A nagyközönség számára holnap nyíló Serrano-kiállításra elkészült 150 reklámplakátból harminchármat helyeztek el nyilvános helyeken, de el kellett távolítani őket. A támadás Tarlós István III. kerületi polgármester elítélő nyilatkozatával kezdődött, aztán az Önszabályozó Reklámtestület tiltásával folytatódott, majd az óbudai önkormányzat szerződésbontással fenyegette meg a hirdetőcéget, az Euro AWK-t, ha nem tünteti el a szerintük szeméremsértő képeket. Az ominózus felvétel – portré egy cigarettázó, idős, meztelen asszonyról – Budapesten készült 1994-ben, amikor a művész huzamosabb ideig itt dolgozott, a hölgy pedig a Képzőművészeti Egyetem modellje. A kiállítás szervezői éppen ezért választották ezt a fotót a plakátra, figyelembe véve azt is, hogy ez nem tartozik a legvadabb Serrano-művek közé. Időközben a MEO új reklámplakátot készített, két fekete csíkkal (rajta a „cenzúrázva” felirattal) eltakarva a „kényes” részeket, de még ez sem volt elég, az új hirdetőcég is csak úgy vállalta a tárlat propagálását, hogy a meztelen kép helyére a következő felirat került: „Világsztár a MEO-ban! Vigyázat, sokkoló! Csak 18 éven felülieknek!”
Kováts Lajos, a Blitz galéria és a MEO egyik tulajdonosa szerint a plakát körül kialakult botrány arról az álszeméremről szól, hogy a fogyasztói társadalom elvárása szerint csak a „forever young” a szép. Nem szeretjük látni a fogyatékosokat, az öregeket és semmiféle másságot, pedig mindezek ugyanúgy az élet részei, nem lehet elbújni előlük. Serrano fotója nem alázta meg a női nemet, a művész minden munkájában arra törekedett, hogy az embereket a maguk méltóságában ábrázolja. Arra a kifogásra pedig, hogy senki sem szeretné a nagymamáját meztelenül plakáton vagy a feleségét pornófilmen látni, azt válaszolta, hogy nem is fogja, hiszen aki nem megy kamera elé, azt nem is plakatírozzák ki, egyébként pedig vannak, akiket a húszéves meztelen csinibabák plakátjai frusztrálnak soha el nem érhető mintaként.
Maga Serrano valószínűleg nem fog csodálkozni, ha meghallja ezt a történetet, hozzászokhatott már, hiszen pályája során gyakran került heves viták kereszttüzébe. Ez az európai kiállítássorozat, amelynek Magyarország az utolsó állomása, még viszonylagos nyugalomban telt, egyedül Litvániában tiltakozott a katolikus egyház. Az 52 éves művész rendszeresen foglalkozik olyan kényes, társadalmi vitákat, indulatokat kiváltó kérdésekkel, mint a hajléktalanság, a homoszexualitás, az erőszak, a pornográfia, az extrém szexualitás vagy az abortusz.
A Hullaház című sorozatában az elmúlás különböző fázisaiban lévő testeket fényképezve a betegség okozta szenvedést ábrázolja, az elvetélt magzatok képei pedig az élethez való jogról szólnak. Ugyanakkor Serrano művész, aki a reneszánsz nagymesterekkel érez rokonságot és nem vallja magát egyik politikai irány szószólójának sem, nem akar feltétlen konfliktusokat gerjeszteni, ám úgy tűnik, ez elkerülhetetlen. Egyszerűen emlékművet állít a valóságnak, szépséget lát ott is, ahol mások nem, de mindennek szerinte nincs semmi köze az erkölcsiséghez.
Pályája kezdetén, a nyolcvanas években készítette Testnedvek (Bodily Fluids), majd Alámerülések (Immersions) sorozatát, amelyekhez spermát, vért és anyatejet használt fel. Az első igazi nagy botrány a Piss Christ című fotó kapcsán tört ki, amelyen egy vizeletbe helyezett kereszt látható, és amelyet New York állam akkori kormányzója egy kongresszusi ülésen tajtékozva saját kezűleg tépett szét, mondván: el kell azon gondolkodni, hogy érdemes-e ilyen közízlést sértő művészetet támogatni. Több portrésorozatot készített különböző társadalmi csoportokról, hajléktalanokról, Ku-Klux-Klan-tagokról, katolikus papokról és indiánokról.
„Azért vonzanak azok a témák, amelyek az elfogadhatatlan határmezsgyéjén mozognak, mert hosszú ideig magam is elfogadhatatlan életet éltem” – nyilatkozta egyszer Serrano. Az internetes fórumokat böngészve – ahol most már a MEO plakátjának köszönhetően nálunk is felizzott az Andres Serrano művészete körüli vita – az derül ki, hogy a magyar közönség többsége számára továbbra is elfogadhatatlan a látásmódja. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ezek után megnézi-e a kiállítást, a többség igennel válaszolt.
Serrano műveinek ára 10 ezer és 100 ezer dollár között mozog. A budapesti kiállítás anyagában is vannak eladó képek, de mivel speciális művészpéldányokról, egyedi darabokról van szó, a szervezők szeretnék, ha azokat közgyűjtemények vásárolnák meg. A Szépművészeti Múzeum vagy a Ludwig Gyűjtemény jöhet szóba elsősorban. Ha valaki úgy érzi, nem élhet tovább Serrano-fotó nélkül, úgy a művész által készített hiteles másolatok, a multiplikák közül már 500 dollárért vásárolhat egyet. A multiplikák az eredetinél kisebb méretűek, 200–300 példányban készülnek és akár interneten keresztül is megrendelhetők New Yorkból.
Jankó Judit
