Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Sörös István felsőörsi lakos kitanult geodéta és villanyszerelő, autodidakta ács, bútorasztalos, kőműves, gázszerelő és lakatos, valamint hajós és hajóépítő. Jelen esetben azonban mindenekelőtt írástudó. Az ötvenkét esztendős ezermester a minap ugyanis kirukkolt egy könyvvel, amely teljességgel híján van a pályakezdő művek már-már elvárt bocsánatos esendőségeinek. Sőt. Rutinos elbeszélőt, kiforrott stilisztát mutat fel, aki képes arra a bravúrra, hogy a tudományos értekezés szikáran objektív műfajába belelopja az esszé személyességét, a novellaszerkezet feszültségteremtő fortélyait. A kötet mindebből következően együltőre olvastatja magát végig, annak ellenére, hogy a tárgy bennfentes szakszerűsége lehetne akár elriasztó. Arról az olvasói reflexről nem is szólva, amely egyre hajlamosabb szkeptikusan rálegyinteni a különféle újmódi világmagyarázatok és felfedezések inkább fantasztikus, semmint tudományos divatára.
Hiszen miért volna hihetőbb egy ezeregyedik teória vagy feltételezés valamely történeti rejtély megoldhatóságáról vagy éppen megoldásáról, ha a megelőző ezerből eleddig egyetlenegy sem bizonyult többnek szellemes gondolatkísérletnél, netán - meglehet, jóhiszemű - szélhámosságnál. Ezzel a méltányolható gyanakvással kellett számolnia és kell most szembeszállnia a Vízben álló piramisok, lebegő kövek szerzőjének.
Hogyan keletkeztek az ókori Egyiptom megalitikus építményei, a templomok és piramisok, az utóbbiakból különös tekintettel a gizai háromra, s közülük is kitüntetetten a hajdani hét világcsoda egyetlen máig fennmaradt hírmondójára, a Kheopsz nevét viselőre. A talányhoz, számtalan előd hipotézisei után, ez a tanulmány teljességgel eredeti megfejtést kínál. Olyat, afféle Kolumbusz tojását, amely egyszerűségében annyira kézenfekvő ötletnek tetszik, hogy nem is érti az olvasó, miként kerülhette el évszázadokon át a felfedezők figyelmét. Nevezetesen: az építkezések kulcsszereplője nem a korabeli szállítási technikával kombinált nyers emberi erő, hanem a víz volt. Jelenléte nélkül valóban elképzelhetetlen a tökéletes szintezés megoldása, felhajtóerejének kihasználása nélkül a gyakran több száz tonnás gránitelemek szállítása száz kilométereken keresztül Asszuánból, megemelésük és hajszálpontos helyreillesztésük.
Sörös könyvtárnyi útleírást, kutatónaplót, monográfiát olvasott végig a nála avatottabbakat megillető odaadással, egyszersmind azonban mind megalapozottabbnak gondolt kritikával, mielőtt több expedícióban maga is bejárta a megalitikus építkezések csaknem teljes területét. A helyszíneken elvégzett mérések, a vizsgált tárgyi bizonyítékok (mostanáig vitatott rendeltetésű, kultikus épületek romjainak vélt medencefal-maradványok, medrek, átereszek, gondolatformájú vízi járművek) sorra váltak a sejtelem igazolásaivá: a piramisokat szinte minimális emberi erőfeszítéssel, zsiliprendszerek segítségével, vízen emelték. S milyen céllal? Ellentétben a hiedelemmel, nem fáraók síremlékeiül, hanem navigációs műtárgyak funkciójával a tengermelléki közlekedésben.
Természetesen nem a laikus ajánló terhe annak megítélése, mennyiben változtatják meg az egyiptológia hagyományos szemléletét a könyv meghökkentő megállapításai. Okfejtéseinek sorát mindenesetre olyan gránitszilárd logikával vezeti végig a szerző, elmélete annyira egységes és körülbástyázott, körüldokumentált, hogy az olvasónak nem esik nehezére tisztelettel megadnia magát. Így tesz az előszó írója, Vitray Tamás is a szerzőről szólván: „Egyszer láttam csak életemben, egyszer hallottam megfigyeléseiről, teóriáiról beszélni, de úgy képzelem, az egyiptomi piramisok tervezői, kivitelezői éppen olyanok lehettek, mint amilyen ő”.
A magyarral egy időben német és angol nyelven is megjelent (300 fotót és grafikát is tartalmazó), pompás kiállítású kötetet - egy tervezett sorozat, „A csoda az emberben van” első darabját - Szyksznian Wanda fantáziafestményei illusztrálják. Kivitelezője a veszprémi Prospektus Nyomda, kiadta a Mandorfi Bt.
(Hárs)
