Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Szokatlan vállalkozásra adta a fejét a Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban. A prózai előadásokra szakosodott teátrum ezúttal musicallel állt elő. Nem is akármilyennel, s nem is akármilyen színvonalon. A tíz esztendeje született, először Kanadában, majd Londonban, s a Broadwayn csak utóbb előadott, nálunk alig ismert A pókasszony csókja című zenés játékot olyan felkészülten vitte színre a társulat, hogy akár egy hivatásos musicalszínház is megirigyelhetné.
Kemény, erőszakos, vad zenét komponált John Kander Terence McNally darabjához (dalszövegek: Fred Ebb), amely Manuel Puig regénye nyomán íródott. Kemény, erőszakos és vad a történet is. Egy diktatúra üldözöttjei kényszerülnek egymás mellé a börtönben: a homoszexuális és a forradalmár. Egyikük Molina, aki álmaiban filmeket lát, akinek számára a gyermekkorban nézett mozidarabokra való emlékezés teszi elviselhetővé az elviselhetetlent, a nyolcesztendei rabságot. A másik Valentino, aki a fennálló rend ellen fordult, de a hatalom kezére került, akit naponta gyötörnek, vernek, kínoznak, de tudja, van annyi ereje, hogy ne legyen árulóvá. S hogy mi adhat ehhez erőt? Bármily hihetetlen, túl a politikai eszmén és elszánáson, a filmek története, a fölelevenített arcok, képsorok, a valóságtól idegen mese, ami mégiscsak a valóságról beszél.
Furcsa, önmaga ellenébe forduló, helyenként már-már ironikus, másutt a giccs határát súroló ez a fegyháztörténet, s benne a sorsok alakulása, a különös hőstettek megfogalmazása. S mindennek hátterében az időről időre megjelenő álombéli alakok: a filmszínésznő, Auróra és a Pókasszony jelensége. Mert ők azok, akik meghatározzák Molina gondolkodását, útját, elhatározásait és félelmeit, s ők azok, akik megértetik Valentinóval, hogy van másfajta, emberi vállalás is az életben, mint a forradalmi tett.
Molina alakját Bardóczy Attila játssza-énekli érzékletesen, különös, magakellető finomkodással formázza a homoszexuális rab emberségét, vágyait, ábrándjait, visszafojtott érzelmeit, hirtelen felébredő akarását és önfeláldozását. Méltó partnere Miller Zoltán Valentinója, különösképp ami az énekesi teljesítményt illeti.
Auróra, illetve a Pókasszony álombéli, a képzeletben megelevenedő alakját Vári Éva formázza, ezúttal is érzékletesen bizonyítva nagyszerű énekesi képességeit, karakterformáló erejét. Valószínűleg nem nagyot tévedünk, ha úgy véljük, elsősorban az ő kedvéért tűzte műsorára a színház Szegvári Menyhért rendezésében ezt a musicalt.
A Pókasszony csókja gyilkos – így véli, ettől retteg egész életében Molina. De akit ez a Pókasszony, ez az előadás megérintett, nehezen szabadul tőle.
Róna Katalin
