Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Csodálatos vidámság szállja meg a városokat és a falvakat karácsony előestéjén. A fiatalok színes, ünnepi öltözékben járják az utcákat, olykor tízen-húszan is összefogódznak, a hosszú, kanyargó sor betölti az egész utcát. Időnként megállnak, hogy megcsodálják a házak előtt felállított „karácsonyfákat”, amelyek inkább a mi májusfáinkhoz hasonlítanak: az ünnepi alkalomra kivágott suhángokat virágokból és gyümölcsökből font koszorúkkal díszítik fel. Mexikóvárosban persze sokan állítanak igazi, a mi fogalmaink szerinti karácsonyfát, de akadnak olyanok is, akik fából készült piramisokra helyezik a karácsonyi gyertyákat, ötvözve az azték és a spanyol hagyományokat.
Nagy evészetek történnek Mexikóban a téli ünnepek idején. A szentestén többnyire halat esznek, a többi napon töltött pulykát vagy sült kappant. A főszerep az édességeké, mindenekelőtt az Ymas de Santa Teresa nevű csemegéé, amely fahéjas, citromos szirup és tojássárgája különleges művészettel készített elegye.
A Közel-Keleten és Etiópiában, ahol a mohamedán lakosság tömegei közt kopt keresztények is élnek, az ősi rítus hívei mindmostanáig saját hagyományaik szerint ünneplik a karácsonyt. Az ünnep estéjén fiúk és leányok vonulnak végig az utcákon, fejükön virágokból és levelekből font koszorúkkal, kezükben eukaliptuszágakból készített fáklyákkal, amelyek kellemes illatot árasztanak. Házról házra járnak, mindenütt felköszöntik az ott lakókat, akik ennek fejében édes lepénnyel, gyümölcsökkel vendégelik meg őket.
Rómában, ahol sokszor éltem végig a téli ünnepeket, mozgalmas ünnep a karácsony. A Piazza Navonán, a csobogó szökőkutak szomszédságában felvert sátrakban apró, színes agyagfigurákat árusítanak napjainkban, akárcsak Augustus császár idejében. Csakhogy ma ezek a figurák a betlehemi jászol, a presepio kellékei. Karácsony estéjén álarcot, jelmezt viselő gyerekek lepik el Róma utcáit, dalolva, rigmusokat ismételgetve, öten-tízen összefogódzva járnak mindenfelé. Valójában ők is a régi Rómát idézik, hiszen ilyenkor voltak a szaturnáliák: december közepén kezdődtek és egy álló hétig tartottak az ünnepségek. „Ebben az időben - írja Cronosolon, az egykori krónikás - zárva tart minden bolt, tilos minden munka, csak a szakácsok és a pékek végezhetik dolgukat. E hét nap tartamára mindenki egyenlő: a szabad emberek és a rabszolgák, a gazdagok és a szegények. Szünetel minden harag és gyűlölködés. Tilos a szitkozódás és a káromkodás, csak jókedvre gerjesztő, derűs szavak hangzanak mindenfelé.”
Karácsony estéjén az olaszok vacsorájának kedvelt fogása az angolna, sütve vagy párolva. Az édességek közül pedig semmiképpen nem hiányozhat a panettone, nélküle az olasz karácsony egyszerűen elképzelhetetlen, különösen Milánó környékén. Észak-Itália nagyvárosa ennek a csodálatosan finom kalácsnak az őshazája. A neve kissé megtévesztő, mert a „pane” - kenyér - szóból származik, de a valóságban a mi kuglófunkra emlékeztető, habkönnyűre kelesztett kalács, amelynek tésztájába jócskán tesznek tojássárgáját és mazsolával, cukrozott narancshéjjal, citromhéjjal gazdagítják, hogy igazán ünnepi legyen. A legenda szerint a panettone egy bizonyos Tonio nevű milánói pék ötletéből származott. Tonio meglehetősen szegény ember volt, s mikor egyetlen leányának egy fiatal nemesúr tette a szépet, elhatározta, hogy valami módon megfelelő hozományt szerez számára és így a házasság révébe juttatja. Az alaposan kidolgozott, minden földi jóval gazdag tésztát henger alakú formákban sütötte ki, majd ízléses csomagolásban hozta forgalomba. Készítményének olyan keletje lett, hogy nemcsak a hozomány jött össze, hanem Milánó egyik legtehetősebb polgárává tette Toniót. A hagyomány szerint a „Tonio kenyere” - Pane de Tonio - kifejezésből származik a panettone neve.
Karácsonykor egy szelet panettonét szoktak kávéval fogyasztani reggelire, de kedvelik desszertnek is, egy pohárka likőr vagy édes bor kíséretében.
Az alábbi receptet Anna Gosetti della Saldától, a jeles milánói gasztronómus írónőtől kaptam.
Halász Zoltán
Hozzávalók: 400 g fehérliszt, 200 g kristálycukor, 80 g különféle cukrozott gyümölcs, apró kockákra vágva, 75 g vaj, 75 g sörélesztő, 70 g apró szemű mazsola, 25 g vaníliás cukor, 15 g ánizs, 3 tojás, 1/2 csésze tej, 1 citrom héja reszelve, 1 dl édes bor, olívaolaj.
Elkészítés: A készítést kora délután kezdjük el. Az élesztőt oldjuk fel langyos tejben, adjuk hozzá a liszt egyharmadát, dolgozzuk össze és tegyük kissé kilisztezett edénybe, takarjuk le kendővel, helyezzük el langyos helyen és hagyjuk kelni másnap reggelig.
Másnap reggel a maradék liszthez adjuk a tojást és a bort, gyúrjuk össze, majd dolgozzuk hozzá az élesztős tésztát, takarjuk le és estig tartsuk langyos helyen. A panettone sikeréhez nagyon fontos, hogy a kelesztés állandó melegen történjék, s közben ne érje hideg. Este adjuk hozzá a vajat kis darabokban, majd 2 evőkanál olívaolajat, a többi hozzávalókat, végül pedig a reszelt citromhéjat és az előzőleg vízben áztatott és megszárogatott mazsolát.
A tésztát olajjal kikent, magas formába tesszük és másnap reggelig tovább kelni hagyjuk. Előmelegített sütőben, 240 fokon, 50 percig sütjük. Kihűlés után tálaljuk.
(Anna Gosetti della Salda megjegyzése: „Vannak, akik sütés előtt megkenik a tészta tetejét egy felvert tojással, és villával megszurkálják, így nem keletkeznek rajta repedések. Mások viszont úgy vélik, hogy a repedésektől a panettone csak még finomabb. Nem tudom, kinek van igaza.”)
