Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lázas, szépséges évet írtak, ami úgy vonult be a történelembe, mint a szabadság esztendeje. Annak is a legcsodálatosabb napján, 1848. március 15-én történt, hogy Laborfalvi Róza alakította Gertrudist a Nemzeti Színház színpadán Katona József Bánk bánjában, s amikor előadás után egy szőke ifjú – a márciusi ifjak egyike – felszólította a közönséget „a nagy naphoz illő békés hazatérésre”, Laborfalvi Róza egy nemzeti színű kokárdát tűzött fel az ifjú mellére, akit úgy hívtak: Jókai Mór.
A szerelem kettőjük közt, úgy tartja a legenda, villámcsapáshoz hasonlóan, akkor kezdődött, fent a színpadon. Először Petőfi Sándor vette észre, hogy valami történhetett kedves barátjával, mert Jókai nem sokkal ezután eltűnt a közös lakásból, amelynek két szobájában a költő lakott ifjú hitvesével, Szendrey Júliával, a harmadik szobában pedig Jókai. Már amíg Laborfalvi Rózával össze nem szerelmesedtek. Mert Róza hamarosan szállást szerzett Jókainak a Hatvani utca (a mai Kossuth Lajos utca) és a Szép utca sarkán, ugyanabban a házban, ahol maga is lakott.
A Sváb-hegy oldalában Rózának volt egy nyári lakása. Nem villa – egyszerű, kétszobás parasztház. Nem is az ő tulajdona – bérelte valakitől, szerény összegért. Ám kitűnő menedék volt a város hősége, lármája elől. Ide hívta „nyáresti lakomára” néhány barátjukat Jókai egy augusztusi napon: Pákh Albertet, a reményteljes írót, aki „Kaján Ábel” néven tette közzé népszerű humoreszkjeit, Degré Alajost, az ifjú publicistát, Nyáry Pált, a jeles politikust, néhány hét óta Pest megye alispánját, Egressy Gábort, Róza örökös partnerét a színpadon, mindenekelőtt pedig Petőfit, akinek kedvéért a lakoma voltaképpen rendeződött. Mert Jókai őt akarta addig jól-rosszul titkolt házassági tervükkel megbékíteni, amelyet csaknem mindenki ellenzett. Jókay-mama, amiért egy magánál idősebb „színésznét” akar nőül venni, a nemes, nemzetes és vitézlő ásvai Jókay család más tagjai, mert „rangján alul házasodik” a nagy jövőjű ifjú fiskális. Petőfi nagyjából a mamával értett egyet: nagyon féltette kedves Móric barátját Rózától, aki – úgymond – úgy csavarja ujja köré a naiv ifjút, ahogyan neki jólesik.
A nevezetes estén Róza abban a bizonyos szerepben akart bemutatkozni, amelyet – mint említettem – titokban gyakran alakított addig is, de amelyben a beavatottak legszűkebb körén kívül még nem láthatta senki sem. A nagy napot megelőzően a Duna-parti piacra szaladgált, a halászoknál rákot rendelt, a kofánál dinnyét válogatott, amit majd jégbe hűtve, rummal és tejszínnel fog asztalra adni, mert Móric úgy kedveli. Pecsenyét pácolt jó előre, azt meg Petőfi kedvéért, aki – úgy hallotta – csak a jó erős húsokat eszi szívesen. Közben fent a Sváb-hegyen Kovátsné, a hajdani komika – évek óta Róza hűséges duennája – lisztet szitált, kenyeret dagasztott, amit aztán a nyaraló oldalához ragasztott kemencében sütött ki nagy szakértelemmel a vendégség hajnalán. Maga Róza is korán reggel felkötötte már magára a melles kötényt, tésztát gyúrt, mártást kevert, főzött és sütött megállás nélkül, amíg csak el nem készült minden.
Az étrend pazar volt, valóban. Amikor a vendégek helyet foglaltak az asztalnál – Róza az asztalfőn, jobbján Nyáry Pál, vele szemközt, a házigazda helyén Jókai, jobb kéz felől Petőfivel – Kovátsné és egy szolgáló egymás után szervírozta a jobbnál jobb fogásokat: orjalevest, utána töltött kappant, majd marhapecsenyét boros mártással, ezt követően diós töltött kiflit, jégbe hűtött dinnyét tejszínnel.
Ebéd végeztével, mikor már tokaji bor aranylott a poharakban, Jókai felállt és beszélni kezdett. A márciusi nagy nap történetével kezdte, amely egybeforrasztotta a lelkeket, az ifjakról beszélt, akik szembeszálltak a hétfejű sárkánnyal, hogy kivívják a nemzet szabadságát, majd egy bizonyos ifjúról szólt, aki ezen a napon nyerte el élete legnagyobb jutalmát: a legszebb asszony, a legnagyobb művésznő szerelmét.
Petőfi felkapta a fejét, már sejtette, hogy mi következik. Ekkor Jókai kertelés nélkül kimondta: „Kérlek, fogadjátok szeretettel bejelentésemet. Elhatároztuk, hogy egybekelünk.” Nagy éljenzés fogadta szavait. Mindenki felugrott helyéről, hogy megszorongassa a jegyesek kezét. Egyedül Petőfi maradt ülve. Olyasvalamit dünnyögött maga elé, hogy „nem fog ez sokáig tartani”.
Amiben alaposan tévedett. Jókai vagy negyven esztendeig élt azontúl hitvesével, igen nagy boldogságban.
Halász Zoltán
Orjaleves aszalt szilvával
Hozzávalók: 60 dkg orja (a sertés gerinccsontja, hússal), 25 dkg asztalt szilva, 1 dl tejföl, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg zsír, 1 tojás, 2 evőkanál liszt, só.
Elkészítés: az aszalt szilvát a készítés előtti este beáztatjuk, ugyancsak az orját is. A levesfőzéshez a húst az apróra vágott vöröshagymával fazékba tesszük, vizet öntünk rá, sózzuk, mérsékelt lángon főzzük 15 percig. Amikor a hús félig megfőtt, hozzátesszük a szilvát is. Amikor minden megfőtt, berántjuk, még néhány percig továbbfőzzük, majd a tojással, tejföllel besűrítjük.
Töltött kappancomb kaprosan
Hozzávalók: 1 és 1/4 kg kappancomb, 1 dl tejföl, 2 zsemle, kapor, 1 tojás, 25 dkg zöldborsó, 25 dkg gomba, 5 dkg liszt, só, bors, mustár ízlés szerint.
Elkészítés: a bőrt a combokról óvatosan lehúzzuk, vigyázva, hogy ne szakadjon ki. Ezután a húst lefejtjük a csontokról és megdaráljuk. A zsemlét beáztatjuk, kinyomkodjuk, majd a darált húshoz adjuk, úgyszintén a zöldborsót, a feldarabolt gombát, a tojást, a lisztet is, sóval, borssal ízesítjük, az egészet jól összekeverjük. Ezután a tölteléket a lehúzott bőrökbe töltjük (amit a legkönnyebben nyomózsákkal lehet megvalósítani), majd a megtöltött bőröket összetűzzük. A combokat tepsibe rakjuk. Közben elkészítjük a mártást: a finomra vágott kaprot egy kis vízben megfőzzük, majd behabarjuk liszttel elkevert tejföllel, mustárt is keverünk belé, ízlés szerint. A tepsit a combokkal sütőbe tesszük, sülés közben a kapros mártással meglocsoljuk. Amikor szép pirosra sültek, sós túrógombóccal körítve tálaljuk.
