Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Amikor a vetítés végén világos lett a teremben, elcsodálkoztam, hogyan is kerültem én most egy multiplex moziba. Mindahhoz, amit láttam, sokkal inkább passzolt volna a hajdani Royal Apollo bíbor és arany miliője, vagy a Rádiusz mozi (most a Thália Színház) szecessziós díszítésű páholysora. Mindezzel azt szeretném jelezni, hogy Gary Marshall Neveletlen hercegnője vadonatúj film ugyan, hatásában azonban áporodottan régi, a hajdan volt hollywoodi álomgyár vastag porával lepve.
Íme – dióhéjban – a történet: él San Franciscóban egy fiatal, középiskolás éveit taposó leányka, özvegy anyjával. Mia Thermopolisnak hívják és olyanfajta tini, aki szeretné elkerülni a közfigyelmet, úgy élni mindennapi életét. De megteremtői, a regényíró Meg Cabot és a könyvéből forgatókönyvet formáló Gina Wendkos nem hagyják ezt. A lány egyik napról a másikra az érdeklődés középpontjába kerül, amikor megjelenik a városban Clarisse Renaldi, egy távoli, európai törpeország, Genovia királynője, hogy elvigye őt – vér szerinti unokáját – trónörökösnek. A kislány természetesen – ösztöneire és megszokására hallgatva – tiltakozik a számára elképesztő ötlet ellen.
Ettől kezdve akár körmünket lerágva, izgalommal is követhetnénk az így létrejött konfliktus izgalmas és váratlan fordulatait, de a szerzők – a nézőt megkímélendő – többnyire amolyan bájos humorral vagy humoros bájjal oldják fel a feszültséget. Bár nem szoktam a történetek poénjait lelőni, most mégis hadd nyugtassam meg már jó előre a mozijegyet váltókat: a leányka ellenállását megtöri a nagymama szelíd és bölcs rábeszélése, végül is sutba dobja republikánus demokrata neveltetését. A konzulátuson rendezett udvari bálra otrombácska cipője és középiskolai egyenruhája, no meg levetett elvei helyett felölti a pompás estélyit és mindenki nagy megnyugvására – s persze irigyei bánatára – bejelenti, hogy mégis elfogadja Genovia majdan rá váró trónját, s elfoglalja hercegnői helyét a minibirodalom nomenklatúrájában.
Minden iróniát félretéve el kell ismerni azonban, hogy a Neveletlen hercegnő a mesterség törvényei szerint korrektül megformált munka. Gary Marshall tapasztalt rendező, ismeri a beállítások, fények, gépmozgások és a színészi játék irányításának ábécéjét, s rendben levezényli a történetet. Karl Walter Lindenlaum, az operatőr is tudja, mikor hová kell tennie a lámpákat. Gondos a színészválogatás: az ifjú Anne Hathaway kedves diáklány és elegáns hercegnő, iskolatársainak alakítói is jól eltalált típusok. Julie Andrews – a New York-i színpadok egykori legendás My fair lady-beli Elizája – szépen és elegánsan öregszik, megőrizte egykori báját, mosolyát, és tisztességgel előadja Clarisse királynő bonyolultnak éppen nem nevezhető figuráját.
Egyszóval minden rendben a film körül. Csak azon tűnődöm, kinek juthatott eszébe, hogy épp napjainkban és épp ezt a történetet vigye filmre?
Bán Róbert
