Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Vagy negyven esztendővel ezelőtt, a múlt század hatvanas éveinek fordulóján valóságos vihar söpört végig a francia filmgyártáson. Két-három év alatt száznál is több új rendező neve került fel a filmek főcímére, zömükben fiataloké. A megújulás mögött a Cahier du Cinéma című folyóirat állt, vagy féltucatnyi lelkes és kemény kritikusával, akik már egy ideje keményen támadták a francia film elavasodását, ahogy ők hívták, „a papa moziját”, és helyet követeltek a magukénak. Közéjük tartozott Claude Chabrol, az egykori patikusnövendék is, akit a véletlen szerencse (felesége nagyobb összegű öröksége) hozzásegített ahhoz, hogy saját produkciójában elkészítse első filmjét, A szép Serge-t, majd még ugyanabban az esztendőben (1958) az Unokatestvéreket. Vele egy időben tudott színre lépni – ugyanebből a társaságból – Francois Truffaut, Louis Malle, Jean-Luc Godard és filmjeik kedvező fogadtatása, sikere indította el a bevezetőben említett átalakulást, amelyet az újságírói lelemény a francia film „nouvelle vague”-jának, új hullámának nevezett el. A folyamat a következő években végiggördült szinte a teljes európai filmgyártáson, hatása Magyarországtól Nagy-Britanniáig számos ország filmiparában jelentkezett.
Az „új hullámosok” nagy része napjainkra már nincs az élők sorában, mások visszavonultak, de Chabrol hetven körül járva is változatlan aktivitással tevékenykedik. Igaz, a forradalmi bemutatkozást követően ő is, mint megannyi társa, szépen belesimult a kommerciális filmgyártásba. Többé-kevésbé alkalmazva azokat a filmnyelvi, formai újításokat, amelyeket a bemutatkozás esztendeiben kitaláltak, felszínre hoztak. Chabrol a legtermékenyebbnek bizonyult közöttük, több mint négy évtizedes pályáján vagy félszáz filmet készített. Többségük bűnügyi jellegű, s mindmáig őrzi azt a hatást, amelyet annak idején, pályakezdése előtt a thriller nagymestere, Alfred Hitchcock gyakorolt rá. Nála sem a hagyományos nyomozás, a tettes felderítésére irányuló tevékenység a film cselekménye. Feszültsége másban rejtőzik, az igazság bizonytalanságában. Így van ez legutóbbi munkájában, a Köszi a csokitban is, amely egy hajdan történt különös baleset és egy esetleges csecsemőcsere rejtélye körül bonyolódik.
Maga az eseménysor, amely a vásznon zajlik, nem különösebben fordulatos. És mégis – feltehetően Chabrol tehetségéből, nagy mesterségbeli tudásából következően – a bevezetőben elhangzó, a semmibe csengő kérdések gyanúja, a válasz bizonytalansága, lehetősége véges-végig ott lebeg és megteremti azt a feszültséget, amely ébren tartja érdeklődésünket. Ebben persze igen jelentős szerepet játszanak a színészek, elsősorban Isabelle Huppert, akit Chabrol tréfásan „kedvenc bűnözőjének” nevez, aki mindig „újabb bűnügyi történetekre inspirál és mindig felülmúlja legmerészebb elképzeléseimet is”. Most sem tesz másképp. Jó partnere a játékban Jacques Dutronc, aki valami megfejthetetlen szomorúságot hordoz vonásaiban, és a fiatal Anna Mouglalis, aki a jövő szép és tehetséges ígéretének mutatkozik a múltja után kutató lány szerepében.
Bán Róbert
