Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A pénztelenség néha szárnyakat ad a fantáziának. Korszerűbben szólva: begyújtja a tehetség rakétáit, hogy áttörjenek a szegénység határain. Valami ilyesmi történhetett a harmincas évei derekán járó Pierre-Paul Renderssel, aki kipróbálván magát a filmcsinálás számos ágazatában úgy érezte, feltétlenül eljött az ideje, hogy igazi, mozibemutatásra is alkalmas játékfilmet csináljon. Igen ám, de egy ilyenhez általában, szerte a világon, sok pénz kell. Vagy egy olyan ötlet, amely szűkös anyagi háttérrel is megvalósítható anélkül, hogy lesírna róla a filmcsinálók nyomorúsága.
Rendersnek – barátja, a forgatókönyvíró Philippe Blasband közreműködésével – sikerült megtalálnia egyfajta „bölcsek kövét”, vagyis egy ötletet, amely önmagával indokolja a kivitelezés szerény eszközeit.
A gondolat nagyon egyszerűnek látszik: válassz főhősnek egy agorafóbiás (tériszonyos) fiatalembert, aki már évek óta él – feltehetően minden komforttal berendezett – lakásában, s onnan egy pillanatra sem mozdul ki, kapcsolatát a világgal videofonon keresztül tartja, ügyeit egy társaság intézi, amelynek elég pénzt fizetett ahhoz, hogy mindenben gondoskodjék róla. Így aztán a világból csak annyit látunk, amennyi egy képernyő korlátozott terében megjelenik. A történet nem igényel drága díszleteket, számos szereplőt, nyüzsgő-mozgó statisztériát. Thomas – mint fogyatékos – ingyen igénybe veheti a jóléti állam gondoskodásaként speciálisan kiképzett prostituáltak szolgáltatását. Így keveredik kapcsolatba a kedves Moldie-val és a boldogtalan Evával. A férfinak s ezeknek a lányoknak (természetesen csak a képernyőn keresztül zajló) kapcsolata adja a film cselekményének alapját.
Az események – lényegüket tekintve – a megszokott dramaturgia alapján zajlanak. Az egyik nexus következmények nélkül alakul, a lány talál egy másik, kevésbé bonyolult partnert és megszakítja a kapcsolatot. A másik ismeretlen ismeretségből viszont szerelem lesz, amely számos hányattatás után a végén... De ezt nem mondom el, nehogy megfosszam az esetleges nézőt a végső fordulat érdekességétől.
Hadd idézzek egy mondatot a film hivatalos ismertetőjéből, mert találóan jellemzi a rendező vállalkozásának célját: „A történet így összefoglalva talán kacifántosnak tűnik, valójában a lelketlen jövőről szóló átgondolt és ízléses csomagolásban tálalt szatíráról van szó.” Hát igen, hiszen a film minden alkotóeleme, a videofontól a gondoskodó biztosítási társaságokon át a jóléti államig létezik már, csak még nem olyan fokozatban, ahogy a film megjeleníti őket.
Optimista végkifejlete ellenére lehangoló képet rajzol a világról Renders és Blasband filmje. Olyat, amin érdemes elgondolkodnia azoknak is, akik a jövő alakulását formálják.
Mindent egybevetve a Szerelmes Thomas érdekes film, csak hangban jelen lévő főszereplőjének története le tudja kötni a néző figyelmét, a szokatlan és eredeti alapötlet érdekesen bontakozik ki. S talán esélyt ad arra is, hogy készítői tehetségüket egy következő, több pénzből készült filmben is megmutassák.
Bán Róbert
